A bonyolult típusba! Intuitív alkat vagyok alapvetően, szívesen hallgatok a megérzéseimre. De ez nem jelenti azt, hogy mielőtt bármiben is döntenék, ne vizsgálnám meg az előnyöket, a hátrányokat és a kockázatokat, vagyis mindazt, amit ezekből előre látni lehet, vagy ki lehet számítani. Nem hozok ad hoc döntéseket, és a folyamatban igyekszem távol tartani magam az érzelmi alapoktól. Ezért olykor túl hűvösnek, néha számítónak is tartanak az ellenfeleim, azonban szerintem ez nem más, mint egyszerű racionalitás. Vallom, hogy a mélyebb érzések elsősorban a szeretteim felé kell, hogy megnyilvánuljanak, nem a munkahely felé, még akkor sem, ha az a saját cégem. Természetesen én mindig szerettem, amit csináltam, és többnyire kedveltem is azokat, akik velem dolgoztak. Ahogy most is szeretem, amit csinálok. De cégen belül kerülöm a barátkozást, ugyanakkor igyekszem mindenkivel jó viszonyt kialakítani. Persze, ez nem mindig sikerül, mert a dolgok szétválasztását nem csak nekem kell megtanulni. Mindazonáltal én a kommunikatív vezetők táborát erősítem, szeretem meg is beszélni az előttünk álló feladatokat, nyitott vagyok az alaposan kidolgozott érvek rendszerére, de csakis azokra! Ilyenkor hallgatok a munkatársaimra, azonban a szubjektív véleményekre nem adok. Persze, egy cégnél képtelenség minden részletet kézben tartani, ezért nagyon fontos, hogy szétosszuk a munkát. Hagyom a felelős vezetőket dolgozni, de mint a névben is benne van,vállalniuk kell a felelősséget a meghozott döntéseikért, amelyekről szeretek előre információkat kapni. És ha valamilyen javaslatra igent mondtam, akkor teljes mellszélességgel küzdök én is a megvalósításért, bárkié is legyen az ötlet. Nincs bennem, és nem is volt soha féltékenység, mert az érdekünk cégen belül közös. Velem nehéz, mert számomra igenek és nemek léteznek. Ugyanakkor biztonságos is, pont ezért. Nem dicsérek gyakran, ez egy hibám, és igyekszem ezen változtatni, de jutalmazni szeretek és nem vagyok garasos. Aki hatékony, és tolja a vállalat szekerét, tőle nem sajnálok semmit. Az üzletben egyébként nincs csalás, azt gyűlölöm és meg is bosszulom általában, csak tudás, naprakészség és innováció, és az árulásért legfeljebb megbocsájtás jár, de feledés soha! Mindig észben tartom, ha valaki csalódást okozott, mert szerintem a jellem soha nem változik meg.
Náray Tamás
2.Emellett nem tudtad magadban elnyomni az alkotói vénát sem, ami oda futott ki, hogy az ország egyik legismertebb divattervezője lettél. Sőt, inkább nevezzünk bátran couturier-nek, hiszen a te darabjaid sosem arra voltak kitalálva, hogy az ember leugorjon bennük a boltba. Gondoltad volna az elején, hogy ekkora sikered lesz a hazai elit hölgytagjainak körében? 

A legelején egyáltalán nem gondoltam komolyabb üzletre. Azért csináltam, mert élveztem, hogy szépet alkothatok, és valakit széppé tehetek. Azt, hogy ebből meg is tudnánk élni, vagyis lehetne komolyan is venni a dolgot, csak a harmadik vagy a negyedik kollekciómnál éreztük. És akkor persze azonnal rástartoltunk. Ahogy többször elmondtam, engem egész életemben kizárólag a luxus érdekelt. A kivételesség és a kivételes pillanatok. Az átlagos soha nem foglalkoztatott igazán, vagyis a tömegtermelés állt tőlem a legtávolabb. Igényes, exkluzív ruhákat akartam tervezni és készíttetni. Ehhez technológia, géppark, tudás, drága alapanyag és kifogástalanul felkészített üzemi és kereskedelmi háttér kellett. Nagyon boldog időszaka volt az életemnek, noha nem kezdeném elölről, azért azt bevallhatom. (Legalábbis ugyanazon keretek között biztosan nem.) Az általam kreált öltözékek a felső- és felsőközép társadalmi réteg megjelenési igényszintjének kielégítésére hívatott palettán egy Magyarországon létező lyukat fedtek le. Klasszikus alapokon nyugodott minden megoldásom, és a világ bármely pontján megállta a helyét: kozmopolita stílust vittem, mindenféle provinciális átiratok nélkül, figyelve, de nem mindenben követve a nemzetközi trendeket. Ezért persze gyakran vádoltak azzal a kritikusaim, hogy nem elég modern, ahogy azzal is, hogy minden vonal a nemzetközi divatházaktól származik, ahogy továbbá azzal is, hogy mindennek ellenére nem is divatos. Én ezekben az években tanultam meg figyelmen kívül hagyni, hogy mit beszélnek azok, akiket nem kérdezett senki. Viszont következetesen hoztam azt, amit jónak tartottam és ami nekem tetszett. Ez pedig szerencsére rengeteg ember ízlésével találkozott. Meglep, hogy évek múltán is olyan visszajelzéseket kapok, hogy a ruháimra és az üzleteinkre milyen nosztalgiával és elismeréssel gondolnak vissza.

3.Ezután írni kezdtél, s meg sem álltál egy kétrészes, életrajzi elemeket is felvonultató regényduóig, majd egy trilógiáig – ezek rendre bestsellerként végezték. Az utolsó reggel Párizsban nyilván egy híd két pálya közt, de felmerül a kérdés, hogy ennyi minden volt benned, amit a ruhák nyelvén nem tudtál elmondani? 

Az írás nem előre megfontolt szándékkal lépett az életembe. Az önéletrajzi ihletésű regény évek alatt bontakozott ki egy önismereti terápia részeként. Álmomban sem hittem volna, hogy ez ilyen sikeres lesz. A titok szerintem abban rejlik, hogy egy kicsit meseszerű a történetem, amikor a legkisebb fiú elindul világot látni, és aztán bizonyos részeket meg is hódít benne a kitartásával, az állhatatosságával, az önmagába vetett hittel, a tanulni vágyásával és aztán a szorgalmával. Ez rengeteg embernek adott erőt a mindennapi történeteik helyes megéléséhez, és egyben a sikerhez vezető útjuk bejárásához erőtartalékot jelentett. A Zarah-trilógia már más volt. Miután elkapott a varázsa ennek a világnak, már tudatosan készültem a három kötet megírására, személyes élmények, családi és közeli ismerősi élményanyagok felhasználásával. A könyvek hozadéka az lett, hogy míg a ruháimmal csak egy bizonyos réteghez jutottam el, ezáltal pedig széles tömegek ismerhették meg az életem és a gondolataimat. Páratlan szeretethullám ért el, ami rendkívül jólesett. Az írás persze felelősség, amíg a ruhákat hamar elfelejtjük, a könyveket nem.

Náray Tamás
4. A következő stáció az életedben, hogy egy huszárvágással magad mögött hagytál egy jól felépített karriert, és kiköltöztél Spanyolországba festőnek. Kevesen tudták addig itthon, hogy ezzel is foglalkozol, most meg izmos összegekért kelnek el a képeid, gyűjtők is keresik őket. Miért szeretnének egy Nárayba invesztálni?

A festés a legelejétől benne volt a mindennapjaimban, csak nem tudtak róla. Amikor napvilágra kerültem ezzel már egy húsz éve alkotó, érett művésszel, beérett alkotásokkal találkozhattak a nézők és a szakmai közönség. Ez egyértelműen meglepett mindenkit, hiszen mit sem sejtettek a múltamról. Hatalmas rácsodálkozásoknak voltam tanúja. A nagy áttörés a köztudatban a szegedi Reök-palotában megrendezett ENTRÉE című kiállításom volt, a közelmúltban elhunyt Jerger Krisztina rendezésében és Dr. Nátyi Róbert művészettörténész társkurátori közreműködésével. A kiállítást mintegy 40.000 ember látta!  Szakmailag pedig akkor történt meg az áttörés, amikor egyrészt néhány képem rangos külföldi gyűjteményekbe került Ausztriában és Svájcban, valamint a BÁV kortárs képzőművészeti aukciójába is beválogatták két művemet, amiért örökké hálás leszek a menedzseremnek, Kosztyu Mariannának. Viszonyítva az addigiakhoz, óriási összegért keltek el a képek, azt hittem, valami tévedés történt, de nem, mert még az újságok is megírták, hogy rekordösszegről volt szó. Valószínűleg a gyűjtők ezért is invesztálnak, mert nem veszítenek a képek az értékükből, hanem ellenkezőleg, egy növekvő hozamú invesztíciós eszközt látnak bennük. A Spanyolországba való kiköltözés ezen a tendencián sokat segített, Barcelona ugyanis rajta van a nemzetközileg elismert, kortárs művészeti palettán. Tulajdonképpen az én sikereim, azt gondolom, abban rejlenek, hogy minden szeretetből és őszinte érdeklődésből indult, és csak azért, mert egyszerűen jó volt csinálni. A pénz sokadlagos kérdés volt – bár a megélhetés természetesen nekem is fontos, mint ahogy mindenki másnak. Viszont amikortól látszott, hogy ezekben van üzleti fantázia, akkor százszázalékosan odatettük magunkat a brandek felépítésében. Ebben óriási érdemei vannak a társamnak, Gyenes Istvánnak, akivel a kezdetek óta visszük közösen a cégeinket, immár csaknem negyedszázada. Ő az üzleti vonalat, én a művészetit, s ez egy remek, bevált párosítássá nőtte ki magát.

5.Az A-listás partikon résztvevő, mindig sikkes Náray Tamást nehéz porcukorfelhőben elképzelni, pedig ugye nemrég megjelent az első szakácskönyved is, amelyben francia süteményrecepteket gyűjtöttél össze – gondolom, itt is az elegánsabb végéről megfogva a témát. Egyszeri kitekintés ez a sütő mellől avagy egy új irány első fecskéje?

Mindig is szerettem sütögetni. A sütemények készítése, a cukrászat egy hallatlanul elegáns és kifinomult világ. Művészet a javából, ehető művészet! Az alapötlet egy barátomtól, Muráti Lilitől származik, aki is lecsapott egy újságírói tévedésre, amikor azt kérdezte az illető, hogy adnék-e egy interjút ‘Az utolsó reggeliPárizsban’ című könyvemről. Jót nevettünk, hogy a reggelből reggeli lett, és hogy vajon a gasztrokönyvek között kereste-e az illető. Aki bizonyára hosszan tanakodhatott, hogy mi a csudát reggelizhettek, ha erről lehetett 700 oldalt írni. Aztán a tréfálkozásból valóság lett, amikor kiderült, hogy a szekrényemben párizsi tartózkodásom alatt begyűjtött süteményreceptek is találhatók. Most egy hasonló kiadványon törjük a fejünket, amely Spanyolország tartományonként jellemző süteményeit és cukrászkülönlegességeit mutatja be, általam elkészítve. Jelentem, a gyűjtés elkezdődött!