A 18. századvégi felvilágosodás után a kert egy népszerű toposszá vált a klasszicista, és később a romantikus irodalomban is, talán elször Voltaire használta a Candide-ban mint a harmónia és a boldogság szimbólumát, a tökéletes világ megtestesítőjét. Később a kert már a lélek kivetülését is jelentette, nagyon durván leegyszerűstíve: ha gazos a kerted, olyan is vagy, ha ellenben paradicsomi állapotok uralkodnak benne, akkor valószínűleg lelkileg is minden rendben a tulajdonosával. Bár manapság ilyenekre senki sem asszociál már (a gazt legfeljebb időhiánynak tudjuk be - a rohanó hétköznapok részeként), pedig a kertünk valahol ma is beszél helyettünk. A berendezése és kialakítása sok mindent elárul a személyiségünkről: otthonülők vagyunk-e, aki szeret bíbelődni vele, avagy a megúszásra játszunk, és olyan növényeket választottunk, amelyek a...
Olvasd tovább!