Aki kicsit is ismeri ezt a dél-olasz tartományt, annak rögtön feltűnhet a cím ambivalenciája. Bizony, Nápoly és környéke nem épp a gazdagságáról híres, sok turista igazából ki is hagyja ezt a lüktető, milliós nagyvárost, hogy egyből délebbre, Sorrentóba vagy az Amalfi-partvidékre, netán Capri szigetére utazzék tovább. Ez óriási hiba, hiszen hatalmas élménytől fosztja meg magát az ember ilyenkor! Persze, megértem, hogy ha valaki megszokott és szeret egy életszínvonalat, annak a sötét és lerongyolódott sikátorok vagy a bassók (jellegzetes nápolyi, közvetlenül az utcáról nyíló, sokszor egy helyiséges lakástípus, ahol több generáció is élhet együtt) nem éppen vonzó alternatívák. Ez a kétrészes poszt éppen ezért is íródott, hogy aki megfogadta Márai szavait és életében egyszer szeretné látni ezt a vidéket, de nem kívánja a luxuryt sem nélkülözni, legyen hozzá egy mankója. Tekintve, hogy jómagam csilliószor (egyhuzamban több hónapig is) mulattam már itt az időt, asszem ebben elég autentikusan tudok segíteni!

A kikötőnél lévő Hotel Romeo egyik lakosztálya

Nápoly elég közkedvelt desztináció lett az elmúlt pár évben idehaza is (nagyban köszönhetően a Wizzair direkt járatának), ezért talán nem is kevesek kíváncsiságára tarthat számot most ez és ez a poszt. A nápolyi reptérről földi halandóként busszal vagy taxival juthatunk be a belvárosba, persze (luxus)transzferre is van lehetőség, nyilván a szállodánk is tud ilyet. Ami valószínűleg egy panorámás helyen van, leginkább a tengerparti sétányon (Via Partenope/Lungomare) elterülő luxusszálloda-soron. Itt találhatók a Vezúvra, Caprira, a Possilipo-félszigetre, tehát úgy um block a Nápolyi-öbölre pazar kilátással rendelkező grand hotelek, amelyek azonban berendezésileg már nem mai csirkék. Ha nincs bajunk a 80-as, 90-es évekbeli hotelmiliővel, az aranyozott műkoloniál bútorokkal és a bordó padlószőnyeggel, akkor válasszuk a Grand Hotel Vesuviót vagy az Eurostars Hotel Excelsiort, egyébként meg a Booking.com-on vagy az Airbnb-n való időeltöltést senkinek sem spórolnám meg. 😉 (Azért tipp még a Grand Hotel Parker’s és a Hotel Romeo is fenséges kilátással, tűrhető berendezéssel.) Bár enteriőrstylingban nem százasok, viszont élményben talán unikális ez a két delikvens, amelyre felhívnám most a figyelmet: a Hotel Art Resort Galleria Umberto a nevében is szereplő századfordulós passzás emeleti szintjén működik – ez ikertestvére ugye a híres milánói Galleria Vittorio Emanuele II.-nek. Az Mgallery by Sofitel üzemeltette Palazzo Caracciolo pedig a belváros szélén található, mondjuk azt, hogy benne a sűrűjében. Utóbbi egy tipikus nápolyi palotában kapott helyett közel a pompeji kincseket őrző régészeti múzeumhoz, ahol zömében azért a helyi (mély)szegények és a bevándorlók laknak.

A város egyetlen Michelin-csillagos étterme, az Il Comandante, pazar rálátással a Vezúv kétcsúcsos sziluettjére.

A nápolyi felső-középosztály és tízezer a belváros fölé magasodó Vomero-dombon, a Possilipón és a már említett Lungomare melletti Riviera Chiaia negyedben lakik, a drágább szolgáltatási szektor is ezekben a városrészekben található. A Via Chiaia a helyi Váci-utca, ahol egyre drágább üzletek jönnek, ahogy közelítünk a Piazza dei Martirihez (pl.: Emporio Armani, Salvatore Ferragamo), innen két irányba folytatódhat a shopping: a tengerpartot megcélzó Via Calabritto egy rövid utcácska a Guccival, a Tod’s-cal vagy a Bottega Venetával, de a térről nyílik a város Andrássy útja: a Via dei Mille is, ahol többek közt a Louis Vuitton, az Hermés, a Moncler, a Prada vagy a Bulgari is található (és még sok más nagy név). Persze, ezeket a világ bármely nagyvárosában megtaláljuk, így érdemes talán a helyi nagy nevekre összpontosítani: a Capri Watch, a Rubinacci, az E.Marinella, a Harmont&Blaine vagy a Gutteridge is tart fenn üzletet ezekben az utcákban, de ugye Nápoly épp annyira híres a szabászatáról, mint a pizzájáról, sok jó, csak épp nem világhírű, a su misurához prímán értő szabó van a városban, akiket főként a két nagy bevásárlóutcán, a Via Toledo/Via Román és a Via Umbertón találunk meg a közép- és alsókategóriás fast fashion márkákkal egyetemben – bár utóbbin van éppen a MaxMara is.

A Palazzo Caracciolo talán az egyik legszebb nápolyi szálloda, ami pont a legszegényebb negyedek metszéspontjában található. Egyik oldalról a Sanitá, a másik oldalról a Forcella városrészek határolják – utóbbi a nápolyi maffia, a camorra székhelye is.

Nápolynak egyetlen 1 Michelin-csillagos étterme van, a már említett Hotel Romeo tetején lévő Il Comandante, illetve must have kipróbálni a város elegáns történelmi kávéházát, a Gran Caffé Gambrinust is, ahol állítólag Sisi is megfordult egyszer, amikor látogatóba érkezett húgához, Mária Zsófiához, a Szicíliai Kettős Királyság utolsó királynéjához. Feltétlen kóstoljuk itt meg az itthon is egyre ismertebb babá al rum (rumba áztatott piskóta) és sfogliatella (ricottával töltött leveles tészta) sütemények eredeti verzióját! A téren (Piazza del Plebiscito) átellenben van az egykori királyi palota, amelynek oldalában bújik meg a híres és belülről lélegzetelállító Teatro San Carlo operaház. Ha nem épp a nyári szünetben megyünk, érdemes beugrani egy darabra vagy legalábbis egy körbevezetésre. Az első résznek itt pedig most vége lenne, de jön a folytatás itt, immár kiszakadva a nagyvárosból! 😉

Fotók: PR
2018.április 22.
A cikkben szereplő információk az idő előrehaladtával érvényüket veszthetik, a publikálás idejében garantáljuk csak a relevanciájukat.