A luxussal foglalkozó világsajtó hasábjain még csak elvétve sem találkozni magyar szállodákkal vagy éttermekkel, a The Luxury Collection láncolat által üzemeltetett friss budapesti nyitás azonban sikerrel törte át a falakat. Átvitt és fizikai értelemben is, lévén az évtizedekig romos állapotban lévő, Ferenciek terén álló palotából olyan luxushotelt rittyentettek, hogy azt még az építtető Klotild Mária főhercegné is megsüvegelné – holott ha valaki olyan szuperelőkelő körökben forgolódik, mint anno ő, biztosan látott már egyet s mást. A tervezett nyitásról tavaly tavasszal már hírt adtunk itt, így csak nagyvonalakban emlékezünk meg róla ezúttal, hogyan is forrtak össze a budapesti belvárosi utcaképpel a tornyos ikerpaloták.

A régi Erzsébet-híd építésének a zegzugos utcás, kissé már lelakott belváros is áldozatul esett, hogy az aprócska házakat fényűző bérpaloták váltsák fel. Az uralkodócsalád is előszeretettel fektette be ingatlanba a pénzét, így József nádor menye, a csodás pedigrével a Habsburg-Lotharingiai-házba beházasodó, a magyar Koháry grófnő nagymamával rendelkező Klotild szász-coburg-gothai hercegnő is. A két legértékesebb földdarabon ő is bérpalotákat építtetett, a műfaj ugyanis remekül fialt a már akkor is roppant magas pesti albérleti áraknak köszönhetően. (A házassága révén osztrák főhercegné és magyar királyi hercegné természetesen az alcsútdobozi családi kastélyban lakott.) A pesti köznyelv aztán (megkülönböztetvén őket egymástól) Klotildnak és Matildnak nevezte el a két “hídőrt” – hivatalosan azonban déli Klotild-palota, amiről beszélünk most. Nézzük meg, mit is tud nyújtani (akár egy helyinek is) az ötéves felújításon átesett ház! Íme, itt vagyunk hát az élményekkel!

A szállodába több felől lehet érkezni, a legkézenfekvőbb a Kossuth Lajos vagy a Duna utca felől, e kettőt ugyanis egy pompás, fehérre meszelt, gipszstukkós passzázs köti össze  – a hajdani hintóbeálló. A hotel lobbija elég pici, cserébe viszont nagyon jól tagolt, a különböző funkciókat remekül elszeparálták. A tér központi eleme egy fotófal, amelyen régi képek elevenítik fel a hajdani állapotokat és életet, mögötte két könyvtárszeparéval, ahol jobbára a francia Assouline könyvkiadó csodaszép albumajit lapozgathatja az ember. Abszolút látszik itt is az odafigyelés, hogy nagy műgonddal lettek kiválasztva nemcsak a kötetek, de a polcok csecsebecséi is. A török stílusú dekorációk nem véletlenül vannak itt, a szálloda tulajdonosára utalnak. Az enteriőrök tervezője, a Marriott-csoporttal már régóta együtt dolgozó Maria Vafiadis nem szemérmeskedett, a luxus pompázatos verzióját akarta itt megmutatni, eszerint válogatta ki a bútorokat és a kiegészítőket, a figyelemfelkeltő világítótesteket, amelyek mind-mind remek kontrasztot képeznek az épület klasszikus elemeivel. Ez azonban nem ment karikacsapásra, lévén Budapest első, faragott kőborítást kapó vasszerkezetes épülete műemléki (és UNESCO) védettség alatt áll, mindent egyeztetni kellett így a különböző szakhatóságokkal – avat be minket a privát háznézés során a hotel marketingigazgatója, Oláh Noémi.

Az egyedileg kialakított szobákban és lakosztályokban plusz elemként jelenik meg a szecesszió, a bőr ágyfejek hímzésein, a függesztékek gipszrészletein, a selyem díszpárnákon rendre vissza-visszaköszön ez a stílus. A falakon magyar művészek alkotásai, ezzel a főhercegné művészetpártolásának adóznak – ugyanis a jelenlegi modern, tetőtéri loft lakosztályok valamikor műteremlakásokként funkcionáltak. A fürdőszobákat a hazai fürdőkultúra ihlette, alapvetően kétféle van ezekből: egy kék mozaikcsempés, illetve a mi (pazar panorámás) saroklakosztályunk tetőtől-talpig carrarai márványburkolatosa – ahol nem mellesleg az ember Byredo bekészítésekkel frissülhet fel. A reprezentatív virágkompozíciókért és a szobák csokraiért a Fleurt felel.

Bár a hotelnek nincs se medencéje, se jacuzzija, a Swan Spa ettől függetlenül abszolút kiemelendő. A szálloda egészét nézve az talán itt most szóra sem érdemes, hogy milyen gyönyörűen lett kialakítva – hiszen egy idő után hozzászokik az ember szeme, hogy bárhova is megy itt, valahogy minden olyan káprázatos (szó szerint ideértve a wellness-részleg full aranyszínű liftjét.) (Érdekesség egyébként, hogy Budapest első felvonóit is ebben az épületben üzemelték be 1902-ben, mindössze 3 évvel azután, hogy a Gresham- és a New York-palotát is jegyző Korb Flóris-Giergl Kálmán tervezőpáros nekifogott volna a munka érdemi részének.) A gymben a Marriott-csoport többi egységéhez hasonlóan a legmodernebb Life Fitness gépek várják a vendégeket lemozogni a fentebb bevitt kalóriát, a tágas pihenőrészek és a szaunák mellett fontos még kiemelni a hamamot – hiszen nincs más luxushotel, amely rendelkezne ilyennel Budapesten. Természetesen emellett másféle masszázsokat és arckezeléseket is igénybe lehet venni a kezelőszobákban.

A Matild Palace legnagyobb kuriózuma a 700 vendég leültetésére alkalmas háromtagú gasztroszekció. Ebből az egyik még zárva, a nappal kávézóként működő, este revüműsort bemutató Matild Café & Cabaret-ban ottjártunkkor még zajlottak a munkálatok. Mármint építészetileg minden rendben, azonban a házvezetés nagyon magasra tette a lécet a művészi produktumot illetően, épp egy nemzetközi társulatot néztek meg az egyik este, ugyanis a legnívósabb produkciókat szeretnék itt bemutatni a műfajban. (A felújításnál a kávézó egykori gondnokának sugallatára rábukkantak egyébként a lebetonozott forgószínpadra is, amelynek eredeti hidraulikája még ma is prímán üzemel.) A teraszos egység helyén valamikor a Belvárosi Kávéház működött, ennek asztalainál írta meg többek közt Krúdy a Szinbádot.

Az ízig-vérig kelet-közép-európai szecessziós stílusban visszaállított galériás helytől eltérően a város új sztárja, a tetőn, közel 50 méteres magasságban található The Duchess merőben más irányt képvisel. Hogy itt, a főhercegi koronát formázó toronycsúcs takarásában legyen valami vendéglátó- avagy találkahely, nem új ötlet. Már a főhercegné is szorgalmazta ezt, ugyanis titokban itt gyűlt rendre össze a pesti dekadens irodalmi és művészeti elit – akiket ilyen formában pártolni az alapvetően konzervatív világnézetű királyi család tagjaként hát nem volt éppen túlságosan illő dolog. A hatalmas, 360 fokos panorámával bíró rooftop bárba is az “aranylift” visz fel, hogy kilépve sárgaréz zsiráfszobrok köszöntsenek. A fedett bár hangulata nekem nagyon londoni, mintha csak Marlybone-ban néznénk be valami fancy helyre a munkanap végén. Aranypávás asztalok, strucctollas állólámpák, mesés selyemdíszpárnák, a mosdóban Penhaligon’s szappan és kézkrém, na és fantasztikus koktélok. Ez nem az hely, ahol az ember gejl, színes italokat kap, letisztult kompozíciók, különleges ízhatások érkeznek, amilyen a rumos aromájú Wa Gwan? vagy az enyhén ananászos beütésű Pinata. Barfood egyelőre itt még nincs, de tökéletes szpot arra, hogy madártávlatból gyönyörködjünk itt vacsora előtt a belvárosban vagy a Gellért-hegyben.

A ház fő attrakciója a lobbyból vagy terasza jóvoltából a Duna utcából is megközelíthető Spago by Wolfgang Puck. A 24 éves korában Amerikába emigrált osztrák séf a legjobb európai helyeken szerzett tapasztalatot, hogy aztán Kaliforniában bontakoztassa ki a tehetségét és építsen láncolatot. Leghíresebb egysége a Beverly Hills-i, a hollywoodi sztárok egyik kedvenc törzshelye, ahol Julia Roberts vagy Jack Nicholson pont olyan mindennapi vendég, amilyenek mi is lehetünk a budapesti étteremben. (Igaz, itt nem jön oda minden egyes alkalommal köszönni a flagship éttermének két Michelin-csillagot szerző névadó, aki immár 27 éve felel az Oscar-díjátadó gálák cateringjéért is.) A Spago láncolat alapvetően nemzetközi konyhát visz, amelyet némileg árnyal az alapító osztrák származása. Magyar ételeket is találunk ugyanakkor az étlapon, Szántó István vezető séfnek köszönhetjük ekképp a gulyásleves mellett a mangalica-lecsó párosítást vagy a bébicékla-salátát is –  a supervizingot maximálisan kézben tartó sztárszakács jóváhagyásával. Az első európai Spago ettől függetlenül nem akar magyar étteremmé válni – hiszen van abból már épp elég a környéken. (Hozzá kell itt tenni, hogy a pesti Spago csak a kontinensen az első, földrajzilag az isztambuli számít annak, pont innen ismerte a séflegendát Selim Ölmez szállodaigazgató-helyettes, akinek végül is sikerült hazánkba csábítania a brandet.)

Na de hogy mit is érdemes megkóstolni az étlapon? Mi sok mindent teszteltünk, összességében azt mondanánk így, hogy semmiben nem csalódtunk, minden roppant jó minőségű, s bár abszolút voltak highlightjaink, mindet jó választásnak tartottuk, amit rendeltünk. (Nyilván a Michelin Guide sem véletlenül választotta be idén a kevés ajánlott budapesti étterem közé a Spagót is.) Előételek közt kóstoltuk a bébicékla-salátát, a roppant cuki, mini szezámos-misós tölcsérben érkező tonhaltatárt, a magyar bivalysteak tatárt, a libamáj triót és a signature füstölt lazacos-Oscietra kaviáros pizzát. A céklasalátában és a libamáj kombóban a texturális változatosság roppant izgalmas, utóbbi cseresznyés párosítása újszerű ízélmény. A show-t azonban a pizza vitte el, amelyet paradicsom sugo helyett egy kapros krémmel kennek meg, erre jön aztán a feltét. Nem túl nagy, de nem is kicsi, előétel gyanánt úgy működik leginkább, ha társasággal jövünk, és mindenki bevállal egy szeletet. Kétségkívül a város legkülönlegesebb és legdrágább (13 500 Ft) pizzája.

Tésztából kettőt kóstoltunk: a mogyorós, barnított vajas, fűszeres burgonyatöltelékes, osztrák kézműves sajtos raviolit, valamint a vadgombás-spárgás strozzapreti tésztát. Utóbbi textúrájában az abszolút kedvencemmé vált, a képzeletbeli privát dobogómról sajnos száműznöm kellett így az eddig bronzérmes tagliatellét. A főételek közül a kínai bárányborda kiütéssel győzött, pláne valaki olyannál, aki mindig félve rendel bármit, ami kecskéből vagy birkából készül. Semmi zsír / faggyú, a hús omlós ellenben, és roppant esztétikus módon kacsint ránk a tányérból. Összesen két desszertet szemléztünk, mert azért a Spago nem épp fine dining adagokkal támad. Ráadásul ebből a császármorzsa (ahogy Wolfgang szereti) szintén nem egyszemélyes kihívás. Az ember valami zsíradékban picit szalonnásra sült, szaggatott palacsintatésztát vár olyan jó bajoros módra, ehelyett egy leheletkönnyű sütemény érkezik – serpenyőben, egy nagy tálka eperkompóttal. (Kb. négy személyre ideális.)   Izgalmas élmény volt még  a karamellszószos, sárgabarackkompótos baszk sajttorta is, maximálisan ajánlom. Ahogy tényleg mindent, így mi is eldöntöttük, hogy olykor-olykor vissza-visszanézünk, mert van még mit kipróbálni az étlapváltásig. (A reggeli is tízpontos egyébként, az amerikai palacsinta áfonyaszósszal érkezik, a gyümölcsválogatás tele bogyós gyümölccsel, és többek közt a Crocque Madame-ot sem tudjuk megkritizálni.)

Ha az ember aktív a social mediában, konstatálhatja, hogy a Matild Palace-nak tényleg sikerült az, ami csak keveseknek: máról holnapra a város legmenőbb hot spotjává vált, ahol sikk fotót készíteni, amely előtt nem furcsa, ha egy Bentley vagy Rolls-Royce parkol. Ehhez a recept pedig a vendégre maximálisan odafigyelő személyzet, a csúcsminőség, az épített környezeten való spórolni nem akarás, amelyből az üzemeltető Marriott-csoport és a tulajdonos, eddig csak regionális resortokat birtokló Özyer Group jelesre vizsgázott. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy Ő Császári és Királyi Fensége is ezt gondolná, ha látná, végül is mit hoztak ki a 120 évvel ezelőtti befektetéséből.

Írta: Pécsi Balázs
Fotók: PR (Matild Palace)
2021. szeptember 8.