Ne hagyd ki!

Fel!
Title Image

bőrönd Címke

13 febr

Luxusbőrönd márkát indított a Gucci-örökösnő

Patricia Gucci_luggage_bőrönd_Aviteur
Patricia Gucci neve talán már idehaza sem ismeretlen, hiszen pár éve magyarul is megjelent a memoárja, amely az olasz luxusmárka diadalútja mellett a saját gyerekkorát is bemutatja. Köztük azt, hogyan próbálta meg apja, Aldo Gucci eltitkolni a születését a világ elől, a szaftos pletyka - hogy a világsztárok közt is népszerű firenzei alapítású brand vezérigazgatójának viszonya lett az egyik eladónővel - nem jött volna éppenséggel kapóra akkortájt. A jobbára Angliában nevelkedett Patricia lett később mégis az első nő a Gucci igazgatótanácsában, majd az amerikai és ázsiai piacokért felelős márkanagykövetként folytatta a munkát. Most pedig egy teljesen új dologba vágott, tavaly ugyanis megalapította saját márkáját, a luxusbőröndöket gyártó Aviteur-t. Hogy miért is nem megfelelő erre a célra a nevét viselő cég szortimentje?...
Olvasd tovább!
19 okt

Táskaszettet tervezett együtt a BMW és a Montblanc

BMW_Montblanc_luggage set_limited edition_special_limitált kollekc_bőrönd_táska
A két, saját területén igencsak magasan jegyzett gyártó 2015 óta működik együtt rendszeresen, ez a kollaboráció eddig ugye csak íróeszközökben és apró bőrárukban öltött testet. Most azonban picit emelték a tétet, és előrukkoltak ezzel a gyönyörű, burgundi vörös utazószettel, amely úgy tűnik, a legkülönfélébb igényeket szeretné kielégíteni - lásd. pl. a "gitártokot". Az ötdarabos kompánia megvásárlásához azonban nem lesz elég egy márkaszalon- vagy üzlet felé venni a kanyart, mivel mindössze 15 szettet gyártottak csupán belőle. A fotón sajnos nem látszik, de a bőr egyébként perforált, a Montblanc firenzei gyárában lyuggatják nagy odafigyeléssel, kézzel. Nyilván mindegyik modell (guitar bag, surf bag, duffle bag, suit bag és leather hard-shell case) pont tökéletesen passzol egy klassz BMW járgányba. Avagy hajrá, aki kapja, marja!...
Olvasd tovább!
15 jún

A gurulós bőröndök hete

Montblanc, luggage, trolley, trunk, bőrönd, limited edition
Oké, a telefonom szerint egészen pontosan tíz napja mentettem le az Instáról a képet, nehogy véletlenül elfelejtsek posztot kanyarintani belőle nektek, miszerint az idei évben a második kollabja jön ki a Rimowának, a jelenleg nr.1., idén 120 éves luxus gurulós bőrönd márkának. A szemfülesek már a blog Insta-csatornájáról értesültek a Supreme-mel közösen fellogózott fekete és piros darabokról, de most itt van az új szenzáció: az Off-White-tal - illetve annak tulajdonos-tervezőjével, az LV férfivonalának frissen kinevezett kreatív igazgatójával, Virgil Abloh-val - tervezett átlátszó bőröndkollekció. Bevallom, az olasz luxus streetwear márkától először most Milánóban fogtam a kezembe egyáltalán valamit, meglepően minőségi kivitelezésűek voltak a táskáik, és ezek a polikarbonát utazóbőröndök is elég klasszul néznek ki, amelyek hivatalosan az ősz-téli kollekciókat bemutató párizsi...
Olvasd tovább!