Az már egészen biztos, hogy az idei év nem úgy fog megmaradni az emlékezetünkben, mint amikor is a legizgalmasabb desztinációkat vettük célpontba! Azaz lehet, hogy terveztük őket, de sanszos, hogy mindezekből nem lett semmi. Jómagam pl. három londoni, egy római és egy extremadurai utat buktam el a járványhelyzetnek köszönhetően, s hát ugye a nyaralást sem úgy képzeltem éppenséggel, hogy megyünk, ahova tudunk, ha csupán pár napot is, hogy még épp hazaessünk a határok lezárása előtt. A kb. kéthetes Amalfi-partvidéki vakáció ekképp redukálódott pár nappá Közép-Olaszországban (azaz Umbria és Marché tartományokban autózgattunk), így azt azért nem merném állítani, hogy kipihentem volna az éves hajtást. Nem csoda, hogy mennyire megörültem hát a Kempinski Hotel Corvinus Budapest megkeresésének, hogy töltsek el náluk egy hétvégét, s próbáljam ki az új, elsősorban vidéki vendégek számára kialakított ajánlatcsomagjukat. Jelentem, az elmúlt hétvégén ezt abszolváltam is, s az alábbiakban itt lennék akkor az élménybeszámolóval!

Annyi intermezzo még,  hogy nem is oly rég olvastam valahol, hogy míg más országokban teljesen normális dolog, hogy a vidéken élők időközönként meg-megfordulnak a fővárosukban amolyan turistacélzattal, addig ez idehaza nemigazán jellemző. Ha belegondolok, valóban sosem látom, hogy a vidéki rokonaimat és ismerőseimet errefelé fújná a szél, tényleg roppant érdekes ez, hiszen a híres látnivalók mellett egy seregnyi új dolog várja az érdeklődőket – a járványig szinte naponta nyitottak az új gasztrohelyek, üzletek, stb. Olyannyira, hogy lifestyle-lal foglalkozó szerkesztőként, illetve a belvárosban élő budapestiként is sokszor rá-rácsodálkozom egyikre-másikra, hogy na, erről még csak nem is hallottam! Nem is csoda, hiszen Budapest az ország egyetlen metropolisza, egyedül talán a nyugati országrészben élők érvelhetnek azzal, hogy shoppingolás, vendéglátás, illetve kikapcsolódás terén inkább szavaznak a közel megegyező távolságra lévő Bécsre – ami egyébként valóban vonzóbb alternatíva, nem tagadom. Azonban mostanság ez pl. nem opció, és annyit pedig mindenki legyen kedves nekem elhinni – mint a város történetében elmerült lelkes laikusnak – hogy a Hősök tere-Parlament-Budai vár szentháromságon túl is rengeteg a felfedezni való a városban, amire még a legtöbb helyinek sincs ideje. Szóval ha már megcsömörlöttetek a Balatontól és valami klassz hétvégi programot kerestek őszre vagy télre, akkor miért is ne szavaznátok Budapestnek bizalmat, s tennétek ezt olyan nívójú kiszolgálás közepette, ahol lesik minden kívánságát az embernek?  (Mondom ezt tapasztalatból!) A fővárosi olvasóim se kattintsanak el, merthogy nem feltétlenül kell beköltözni a hotelbe, az öt vendéglátóhelyük (lásd. alább!) számotokra is nyitva, de persze semmi sem tiltja azt sem, hogy egy különleges élményt ajándékozzatok magatoknak. Merthogy turistaként létezni a saját városodban tényleg az! Ha nem hiszitek, tartsatok most velem virtuálisan!

Egy kimerítő munkahét után, péntek délután csekkoltunk be a szállodába – azaz abszolút ránk fért a feltöltődés, amit rögtön egy órás edzéssel indítottunk. Mivel mindketten rendszeresen sportolunk, így egy kb. 40 perces köredzést állított nekünk össze a hotel spa managere.  Természetesen abszolút figyelnek az egyéni igényekre, és hogy a vendég fizikumához szabott legyen a program, szóval a kezdőknek avagy az új mozgásformákkal kacérkodóknak is jó szívvel ajánlom, hogy jelentkezzenek be! Bár a szálloda a koronavírus előtt is kiemelten figyelt a higiéniára, most ez hatványozottan igaz. Ami sajnos esetünkben azt jelenti, hogy a medencék nem üzemelnek a fertőzésveszélyt elkerülendő, illetve a Fashion Streetre panorámás gym is bejelentkezős, egyszerre max. egy társaság használhatja a legmodernebb Technogym gépparkot. Nekem ez mondjuk kifejezetten tetszett így, olyan volt, mintha privát edzőtermünk lenne. (A kezelések, masszázsok igénybevételéhez ugyanúgy előzetes regisztráció szükséges egyébként.)

Miután kellően kifáradtunk, visszatértünk az Erzsébet térre néző Grand Deluxe Room-unkba, ahonnan tényleg pazar volt a kilátás – pláne este, amikor a kivilágított Budapest Eye óriáskereket szinte a szobában éreztük. Az enteriőr egyébként kozmopolita módon elegáns, visszafogott színek és minőségi anyagok használata jellemzi, a fürdőben fekete/fehér márványborítással, a szobában bársonykanapéval, puha padlószőnyeggel, contemporary luxury stílusú bútorzattal. Sok időnk azonban nem volt itt töltekezni, mert asztalfoglalásunk volt az anno a város első fecskéjeként nyitott Blue Fox The Bar-ba, ahol nemcsak a nyári jeges tea választékkal ismerkedtünk meg, de az étlapról a számunkra érdekesebb opciókat is végigkóstoltuk. A bár Erzsébet téri terasza még ősszel is remek döntés, ha a szabadban időznénk inkább, én azonban szakmai ártalomból mindig a szép enteriőröket részesítem előnyben, így most is bent ültünk. Kifejezetten tetszik ugyanis, hogy mennyire james bondos a hangulata a helynek, itthon nem sokszor érzem úgy magam, mintha Londonban lennék, itt valahogy mégis.

Habár hamarosan jön az őszi koktélmenü, ha gyorsak vagytok, még elcsíphetitek az alábbi nyári különlegességeket. A bár csapatának kezei közül szezonról szezonra izgalmas kreációk kerülnek ki, most azonban az én szememben még egy szintet léptek, hiszen megmutatták, egy olyan “mezei műfajjal” is megy számukra a varázslás, mint az ice tea. Már a szervírozás is kifejezetten látványos, két, összerakható kancsó tartalmát elegyítik (az alsóban jobbára hatalmas gömbjegek), s a koktélba való alkoholt (pl. a magyar Opera gint) is kérhetjük külön, ha első körben az alap italkeverék aromáit ízlelnénk meg. Az én kedvencem a színátmenetes Fresh Harvest volt, amely folyamatosan változtatta a színét a szivárvány színsorrendjében a két összeöntött ital kölcsönhatásának eredményeképp. Szintén érdekes élmény volt az Alexander Flemingről elnevezett Fleming’s Ice Tea, amely füstölögve érkezett – természetesen ízre is füstös volt, az illata meg azokat a bőr aromájú férfiparfümöket idézte nekem, amelyek olyan divatosak manapság. A My Name is Earl egy earl grey alapú tea, amelyhez pandan pálmalevél-kivonatot használnak, amely főként Indonéziában, Thaiföldön és Balin népszerű ízesítő. Szerettem továbbá a Wake Me Up nevezetű negyediket is, amely matchás-pisztáciás ízvilágú, és meglehetősen édes – ami nálam mindig telitalálat. A vacsoránk egy kapros-tejfölös és lazacikrás lazacburger volt sült édesburgonyával, valamint vörös tonhalas, chilis salsás taco, amelyek mellé rendeltünk még starternek két különleges harapnivalót. A fürjtojással megkoronázott marhatatár gombócok pont úgy ültek a tölcsérben, mintha mini fagylaltok szeretnének lenni, illetve hittünk a bar managernek, hogy a ház indiai séfje által személyesen készített, zöld chutneyval és raita szósszal tálalt csirkés samosát kár lenne kihagyni. Igaza volt!

Másnap reggel a szálloda galériafolyosóján (Promenade) kezdtük a reggelt, amely a budapesti társasági élet egyik fontos színtere egyébként, rendszeresek itt a divatbemutatók és a kiállításmegnyitók – most az Art2Day Gallery egyik művészének festményei díszítik éppen a falakat. Itt található az ÉS Deli is, amely pont úgy fest, mintha valami francia város utcácskájában lenne egy kávézó és egy csemegeüzlet szerelemgyereke, a kínálatában telis-tele mindennel, mi szem s szájnak ingere. A kávéválaszték mellett többek közt bagettszendvicsek, prosciuttós croissant-ok, friss, édes péksütemények (a szilvás párna névre hallgató, házi lekváros, ringlószilvás galette tényleg kiváló), wrapek (mi a lazacos-avokádósat próbáltuk), friss gyümölcssaláták várnak benneteket,  illetve, ha itt reggeliznétek, ne hagyjátok ki a gyömbéres-ananászos frissen facsart narancslevet se, garantáltan felkeltek tőle!

Ebédig átadtuk magunkat az elmúlt hetek pörgése utáni jól megérdemelt pihenésnek, illetve még időközben volt egy találkozónk a szálloda PR-igazgatójával is, aki megmutatta a tetőkertet, ahol az ételekhez használt fűszernövények és pl. a bio koktélparadicsom is terem – utóbbiból az éves szüret 120 kiló körül van, hihetetlen szám! Megnéztük továbbá a pont a mi szobánk melletti nagy lakosztályt is (lásd. a nyitóképen az étkezőjét vagy itt lentebb!), amely ugyancsak foglalható, még abban az esetben is, ha az embert nem Michael Jacksonnak, Madonnának vagy Melanie Griffith-nek hívják. Mellesleg ez csupán pár név a hírességek hosszú sorából, akik a múltban a Kempinski Hotel Corvinust választották budapesti tartózkodásuk alkalmával. A szálloda az ajánlatcsomag részeként örömmel betekintést enged most picit a kulisszák mögé – persze csak épp annyira, amennyire ezt a világsztárok, állam- és kormányfők felé vállalt diszkréció megengedi. Azaz benézhetünk a lakosztályokba, amelyek falai sok mindent tudnának mesélni, avagy végiglapozhatjuk a luxushotel híres vendégkönyvét, amelynek utolsó aláírója Eros Ramazzotti volt, aki David Hasselhoffot, Arnold Schwarzeneggert, Antonio Banderast vagy a jordán koronaherceget követte a sorban. Illusztris társaság a gyönyörű oldalakon, a vendégkönyv ugyanis Mátyás király híres corvináit, a szálloda névadóit imitálja külalakjában – az egyik, vérző Krisztust ábrázoló miniatúrához Brad Pitt például azt kommentelte hozzá, hogy: “Ouch”. Amiből itt tényleg nincs hiány, az a híresség, szóval akkor irány is a félig Robert de Niro által alapított, fine dining japán étteremláncolat egyetlen régiós egységébe ebédelni!

A budapesti Nobut ugye annak idején Andy Vajna nyitotta meg illetve tulajdonolta a Kempinski Bécsi utcai frontján, nevét a híres japán séfről, a hollywoodi színészlegenda üzlettársáról, Nobu Matsuhisáról kapta. Leginkább az USA-ban vannak egységeik, akár szállodáik is, bár már Nyugat-Európában sem kevés helyen vannak jelen. Errefelé a legközelebb Varsóban nyitottak szállodát, ott étterem és bár is van természetesen. A budapesti egységnek fantasztikus a kínálata, mi most a business lunch menüt teszteltük, amelyre igazából bárki beugorhat egy fél óra erejéig, aki a közelben dolgozik. Három fogásból áll, az első egy kis csésze tofus miso leves, utána egy nagy tálnyi különféle szusi (maki és nigiri), majd a végén egy gombóc választható fagyi. Mi most utóbbiból a tejes matchás fagyit és a mangós szorbét kóstoltuk, csodás volt mindkettő! A szusiból pedig nekem a lazackaviáros ízlett leginkább, de az mindegyiken érezhető volt, hogy kiváló alapanyagokból készülnek, nem véletlen a műfaj koronázatlan királya ez a brand. Pláne idehaza! Külön tetszett, hogy a menü mennyiségben a pont elég kategória. Nem érkeztünk különösebben éhesen a kései reggeli miatt (pedig még elmentünk előtte egy fél órát kardiózni is a terembe), mégis teljes mértékig abszolválható volt a kihívás, ugyanakkor nem telít annyira, hogy az ember a napja hátralévő részét a billentyűzetére borulva töltse. Szóval a tökéletes, relatíve kalóriaszegény üzleti ebéd egy feszített munkanapra.

Bár otthon, a bőröndbe csomagolva felmerült bennem, hogy úgyis lesz egy csomó időm, hozok azért munkát magammal, ezt a badarságot szerencsére még idejekorán elhessegettem. Visszanézve, semmi időm sem lett volna dolgozni, annyira kikapcsolt a való életből ez a két nap. Tényleg olyan volt, mintha nyaralnék egy idegen városban, annyi különbséggel, hogy nem volt meg bennem az a belső pushing, hogy minél többet lássak belőle, mert ugye jól ismerem, pont ez a városrész a mindennapjaim szerves része. Azért igyekeztem magam egy picit mégiscsak turistafokozatba kapcsolni, így kitaláltam, hogy hétvége lévén úgyis nyitva vannak, megnézem akkor a kerületrész összes katolikus templomát belülről. Egy átlagos hétköznap erre úgysincs nagyon lehetőség – kivált nekem, aki azért jobbára mindig szoft késésben vagyok mindenhonnan. (Konklúzió: Sosem voltam még az Egyetemi Templomban, de mindenkinek ajánlom, a barokk olyan méreteket ölt benne, akárha Dél-Olaszországban járnánk.) De vissza akkor a gasztróhoz! Másnap reggel a luxusszálloda nappalijaként funkcionáló Living Roomban reggeliztünk – itt szoktak egyébként zajlani a pezsgőkóstolók is többek közt. (Bár a szálloda felajánlotta, hogy a reggelit akár a szobánkban is elfogyaszthatjuk, mi szeretünk felöltözni és lemenni valahova.) Tényleg nagyon hangulatosan van berendezve, kényelmes bútorokkal, a KOGART által válogatott műtárgyakkal (ahogy az egész szállodában by the way), az Arioso által kötött csokrokkal (akiknek egyébként egy mini üzletük is van pont e helyiség mellett.) Az ÉS Bisztró a felelős a reggeliztetésért, ugye most svédasztal nincs a járvány miatt, egy menükártyáról lehet rendelni a finomságokat. Mi jó sok mindent kipróbáltunk, a teljes kiőrlésű barna kenyéren a spenótos posírozott tojás remek volt – itt hollandi mártás híján nem Eggs Florentine-nek hívják, ezért írtam körbe. A kapros lazac is szuper, ahogy a gyümölcs selection is nagyon szépen van tálalva – ahogy nyilván egy ötcsillagos hotelhez illik.

És ha már ÉS Bisztró, jöjjön is az ebéd! A vasárnapi Family Table 12:00-15:00 óra közt várja a vendégeket egy roppant baráti árral a gazdag kínálat tekintetében (11 900 Ft+12% szervízdíj/fő), amelyben korlátlan ételfogyasztás mellett még az italok is benne foglaltatnak. A hideg előételek egy tálcán érkeznek, szerettük a pácolt lazacot és a tatár beefsteaket is, de az aszalt sárgabarack chutneyval körített libamáj terrine kapros pogácsával, na, ez messze kiemelkedett mind közül! A meleg előétel a híres, bécsi, bronzlábasokban érkező Tafelspitz volt, amellyel a fáma szerint még maga Ferenc József is tökéletesen boldog lett volna minden áldott nap. Bevallom, én még sosem ettem korábban ilyet (mármint sima marhahúslevest nyilván elég sokszor), kivált nagyon jól passzolt a szétomló, “prime” minőségű főtt marhahúshoz a tejszínes spenót és a tormás almapüré. A főételek kifogtak rajtunk, én már csak a padron chilis grillezett királyrákot rendeltem, annál inkább kíváncsi voltam a süteményállványon érkező desszertekre. A málnás pannacotta tízpontos volt, de se a krémesen, se a Sacher-tortán, se az Apfelstrudelen nem lehetett fogást találni.

És el is érkeztünk a sztorink és a hétvége végére, vasárnap délután várt a kicsekkolás, és a visszatérés a normál életbe, a mindennapi ügyes-bajos dolgok, a határidők és egyéb kötelezettségek közé. Tudom, nagyon cukros és közhelyes, de valóban elfogott egy olyan érzés, mikor még utoljára félrehúztam a függönyt a szobában, hogy vessek egy pillantást a Szent István Bazilika kupolájára és tornyaira, az Erzsébet tér zöld fáira és az Andrássy útra, hogy innen én bizony nem szeretnék most elmenni, de jó lenne ezentúl így, minden fentebbitől függetlenül élni – ami nyilván olyan luxus lenne, amit még egy milliárdos üzletember sem engedhet meg magának. Ezt az érzést most pedig ti is megtapasztalhatjátok a szálloda “Pest megér egy estet, luxuskivitelben” nevű csomagajánlatának köszönhetően, több infó róla ide kattintva. 😉

Fotók: PR