A Costes Izakaya neve a Japánban még nem jártaknak furcsán hangozhat, így rögtön kezdjük is a szómagyarázattal. Az izakaja egy japán kocsmaféle, amely eredetileg olyan szakéboltot jelent, ahol meg is lehet inni a nedűt. Kezdetben tényleg csak ennyit tudtak ezek a helyek: a férfiak a munka után szakéztak vagy söröztek, ételekkel igazából azután egészült ki a repertoár, hogy a diákok és nők is elkezdték őket látogatni. Az izakajákat általában gazdag menü jellemzi, többször szokás általában párfélét rendelni, a könnyedebb fogásoktól haladhatunk a kiadósabbakig. Kezdetnek egy szusiválogatás, némi szasimi, a végén pedig a tésztaételek jönnek. Az izakaják nem klasszikus éttermek, a rendszer inkább olyan, mint a spanyol tapasbárokban, hogy az ételekből mindenki vesz, így többfélét lehet kóstolni. A magyar piacra is nagyon kellett már ez a koncepció, örvendetes így, hogy a tavaly bezárt Nudli helyére a Costes Group egy ilyen vendéglátóhelyet nyitott. Örömmel vettük hát a meghívást, hogy próbáljuk ki az idén szusival bővített menüt. Mutatjuk a kedvenceinket!

Az Október 6. utcában lévő étteremnek nagyon hangulatos a beltere, abszolút kimaxolták a japán tematikát a klasszikus, a folklór és a popkulturális elemekkel. Mi a jó idő okán azonban a teraszon ültünk, és az sem kevésbé hangulatos. Nagy piros pontot adtunk arra, hogy a felszolgáló csapat nemzetközi összetételű, egy ilyen kozmopolita vendégkört vonzó helyhez ez nagyban hozzátesz. Japán mintaképéhez hasonlóan a Costes Izakaya menüje is nagyon gazdag, az a fajta, amikor az ember csak ül a koktélja felett, és többször kell időt kérnie, mert még mindig nem találta ki, miket akar megkóstolni. Mi is így voltunk ezzel, de próbáltuk a legkülönlegesebb fogásokat bemutatni. Ha már az eredeti tradíció ezt diktálja, kezdjük mi is a szusival! Vannak nigirik és makik is, meg persze szasimik is. Utóbbi két műfajt kóstoltuk, egyikünknek a kékúszójú tonhal szasimi volt az egész menüből a kedvence. Sokszor kóstoltunk már nyers tonhalat, de ilyen márványozott húsút még nem. Az izom közt a zsírszövet nagyon érdekes texturalitást ad a húsnak. Makiból a tarisznyarák rollt kértük, erről a húsféléről még majd alább részletesebben beszélünk, itt most csak annyit, hogy mint látszik, nagyon szép a tálalás. Szerettük ezeket a kagyló alakú szószos tálkákat, ahogy azt is, hogy a makitekercset repülőhal ikrába forgatták.

Azt kicsit sajnáltuk, hogy kétszer is tarisznyarák tempurát választottunk, hiszen a makikban is így, bundázva volt elkészítve ez a rákféle. De örültük, hogy kipróbáltuk, mert még sose ettünk ilyet: a hús mellett a páncél is benne van, olyan érzés elropogtatni, mint a jól átsült csirkeszárny csontjait. Kissé különösen mutatott mondjuk a tányéron, de egy nagyon jó élmény ezt kirendelni, ne hagyjátok ki, ha beültök ide! Mellé kértünk még az “Izatapas” nevű blokkból egy kortárs Szent Jakab-szasimi névre hallgató kompozíciót. A kreáció gyönyörű, a nyers kagyló könnyed és nagyon jó ízű a különös halmazállapotban tálalt wasabival. Ezt is mindenképpen ajánljuk, az Instagramon is szuperül mutat ez a saját héjában felszolgált csemege!

Még két előételünk volt, a kimcsit feltétlen meg akartuk kóstolni, ez magában is szerepel az étlapon, illetve burrata feltéttel. Nyilván, hogy az utóbbit választottuk. Bár már sok ilyet ettünk Dél-Olaszországban, de nem fermentált kínai kellel, gazdagon megszórva szezámmaggal. A sajt tökéletes volt, amilyennek lennie kell, a saláta meg azok számára is bátran választható, akik egyébként nem szeretik a hagyományos kimcsi mellékízét. A negyedik előételünk előbbihez hasonlóan szintúgy egy fúziós fogás volt. Ceviche Negro névre hallgat, Peru nemzeti étele lett itt most japánosítva: citrussal marinált Szent Jakab-kagyló és ráksaláta, valamint fekete habanero szósz került bele.

Főétel gyanánt egyrészt kóstoltuk a koreai BBQ marhaborda-koronát, amely csilis terijaki szósszal lett meglocsolva. A hús kellemes nagyon, nem száraz, de nem is zsíros, az angol azt mondaná rá, hogy juicy, azaz kellemesen szaftosan zsíros. Mellé Robota grillen sült brokkolinit kértünk köretként, amelynek a zamatát a juharszirupos vajmártás adta. A másik választásunk az étterem büszkesége, a cseresznye mizóval sült lazac. Valóban csodás ötlet így pácolni a halat, mi is határozottan ajánljuk, hogy ez feltétlen legyen rajta a bakancslistátokon, ha eljöttök ide. Ennyi igazából pont elég is két közepesen éhes embernek, így a végére egy desszertet választottunk csak: a fekete szezám brulée ízre és textúrára is hozza az eredetit, küllemében azonban valóban fekete, nem árultak vele zsákbamacskát. (Aki azonban kellően éhes, annak érdemes ezelőtt még a ramenválasztékból is szemezgetni, érdekesek például a mangalicás verziók, de időben kell hozzájuk érkezni, mert levest csak öt óráig szolgálnak fel.)

Enteriőrfotók: PR, gasztrofotók: The Gentleman’s Review