A híres sorrentói sziklapárkányon büszkén sorjázó, zömében századfordulós grand hotelek közt az immár a Small Luxury Hotels of the World csoportosuláshoz tartozó, ötcsillagos Grand Hotel Cocumella a legidősebb, az épületét 1597-1637 közt emelték jezsuita kolostor gyanánt, a szerzetesek pedig az épületet egészen a Nápolyi Királyságból való kiűzésükig használták. Ezt követően árvaház és tengerészeti iskola lett, majd 1777-től luxusszálloda, a Grand Tour egyik népszerű megállóhelye. (A Grand Tour ugye a korábbi évszázadokban dívott, így hívták azt, amikor a módos családok fiai tettek egy kört Európában, felkeresvén olyan városokat, mint Velence vagy Róma, hogy ezzel a kalanddal szélesítsenek látókörükön felsőfokú tanulmányaik lezuráltával, mielőtt családot alapítanak.)

Azóta itt, a Sorrentóval egybeépült Sant’ Agnellóban, olyan hírességek választották szálláshelyül ezt a hotelt, mint Goethe, Mary Shelley, Hans Christian Andersen vagy Sigmund Freud. (A vendéglátás egyedül a II. világháborúban szünetelt, amikor is a brit főparancsnokság rendezkedett be a házban.) Na de honnan is jön a hotel neve? Többféle elmélet van, ezek egyike a korfui származású Cocumella családtól eredezteti, más Colomeide nimfához köti, de lehet, hogy egy agyagedény, a cuccume a név forrása? Ezekben a terrakotta edényekben szállítottak ugyanis vizet innen a közeli Capri szigetére, amikor Tiberius császár onnan irányította a Római Birodalmat.

A hotelnek gyönyörű már a homlokzata is, az épület le sem tagadhatná az eredeti funkcióját, hiszen összeépült a szomszédos templommal. Az enteriőrökben mindenhol érezni a gazdag történelmet, ami már a recepción megcsapja az embert, hiszen a pult fölötti boltozaton gyönyörű freskó fogad – mint jó pár szobában. A hotel lobbyja szinte végeláthatatlan, a télikert szerű ellenpontján egy fine bistro étteremmel (Scintilla). A szobák klasszikus fabútorokkal vannak berendezve, amelyek gyártásáról egyébként híres is a dél-olasz Campania tartományban lévő Sorrento. Az ajtót itt nem chipkártya, hanem nehéz szobakulcs nyitja, de ez egyáltalán nem zavaró, hiszen maguk a folyósók és a berendezés is az alá muzsikál, hogy úgy érezzük, visszarepültünk az időben. Ahogy az edzőterem is, ahol úgy lehet kondizni, hogy közben nagy, klasszikus ablakon keresztül gyönyörködhet az ember a buja kertben.

A Grand Hotel Cocumella igazi erőssége ugyanis a gyönyörűen rendben tartott kertje. A bejárat mellett nagy terasz várja a pihenni vágyókat, innen vezet az út a pazar panoráma teraszig, ahonnan nem csak a Sorrentói-öblöt láthatjuk be teljes egészében, de a Nápolyi-öbölig is ellátni. A ballusztrádos korlátnál is lehet egy picit ejtőzni, a Coku robata grill és koktélbár örömmel kiszolgál minket egy jó Aperol Spritz-cel. Innen lehet egyébként lemenni a hotel strandjára is – a stégen külön nyugágyakkal. Nagyon elegáns megoldás ez, az út lefelé pedig lélegzetelállító – ajánljuk így, hogy ne lifttel menjetek! Egy hatalmas a tufafalba vájt barlangon, grottán keresztül vezet az út lefelé, egészen különleges az impozáns, természet alkotta téren átcsattogni a papuccsal.

(A monda szerint egykor Poszeidón tengeristen fia, Polüphémosz küklopsz vájta ki, akit Odüsszeusz és emberei vakítottak meg, hogy meg tudjanak szökni az őket felfalni akaró óriás barlangjából a birkái hasán csüngve.) A hotelnek van egy saját, észak-európai stílusú vitorlása is, amelyet csoportok ki is bérelhetnek, legyen szó egy rendezvényről vagy csak egy sima sétahajókázásról az Amalfi-partvidéken, netán Caprira. Miért ne tennénk meg az utat a maximum 12 fő befogadására alkalmas Vera 1880 nevű jachton, amely az egyik legidősebb, még ma is forgalomban lévő vitorlás a Földközi-tengeren.

A kertben van teniszpálya és egy feles olimpiai úszómedence is, nagyon kellemes az itteni nyugágyakon is a hencsergés, és ha már itt vagyunk, feltétlen meg kell kóstolni az itt sülő pizzát is, mi imádtuk az ehető virágokkal megszórtat és a pármai sonkás-fügéset is. Előbbinél szebb pizzát még soha nem láttunk, ami mellé jól esett a garnélás dinnyesaláta is. A hotel egyébként nagyon erős a gasztronómiában, itt a L’Agrumeto étteremben például főzőtanfolyamokat is tartanak. A reggeliválaszték pedig eszméletlenül gazdag, kivált a házi lekvárokra hívnánk fel a figyelmet, amelyek a már a jezsuiták előtt is veteményesként funkcionáló kertben termő gyümölcsökből készülnek.

Fotók: The Gentleman’s Review