Avagy viszlát Peppers! Mediterranean Grill, és helló DNB Budapest! Merthogy itt nemcsak némi enteriőrtervezési face lifting történt kérem szépen a szálloda 8 hetes megújulásának részeként, hanem teljes rebranding, ezzel pedig komolyat nyertünk mi, vendégek: egy fine dining színvonalú, de mégis bisztró jellegű helyet, ahova öröm lesz rendszeresen megbeszéléseket szervezni ebéd- vagy épp vacsoraidőben. És persze ne feledkezzünk meg az új Liz and Chain bárról sem, ami az étteremmel egy légtérben található ugyan, mégis, külön egységként kezelendő!

Bár az étterem vállaltan újragondolt magyaros konyhát visz a “farmtól az asztalig” koncepció mentén (ez ugye azt jelenti, hogy igyekeznek mindent helyben, max. 100 km-es körzetben beszerezni), mégis, nekem az első gondolatom az volt, hogy hú, de menőn spanyolos lett ez az enteriőr! Lehet, hogy a míves, és nagyon kreatívan rakott fehér kerámiaburkolatnak köszönhetően, amihez sok fa-, fém- és bőrfelületet társítottak a tervezők, nem tudom, de akkor is ez volt az első impresszióm. Jó ötlet szerintem továbbá, hogy az étterem-bár nem egyezik meg stílusban az ötcsillagos luxusszálloda contemporary luxury irányzatával, hanem mer picit elrugaszkodni, hiába egy in-house egységről beszélünk. (Bár hozzá kell tenni, hogy a színek azért összefogják a tereket.) No, de elvégre ez nem a Lakáskultúra, szóval most már jöjjenek az ételek, úgyis azt várjátok, nem a trendelemzést. 😀

Elárulok először is nektek egy kulisszatitkot: amikor ellátogatok egy új étterembe, mint ezúttal is, mindig az első dolgom, hogy még előtte áttanulmányozom alaposan az étlapot, és nagyjából 80%-os biztossággal érkezem a helyszínre, azaz felépítek egy olyan listát, ami kellően változatos és ígéretes a cikkhez. Mivel a DNB-nél nem találtam meg a neten a menüt, így teljes mértékben a főúrra és a felszolgálónkra bíztam magunkat, és nem csalódtam a közös döntéseinkben. Itt leszögezném: a DNB Budapestnek egy nagyon erős étlapot sikerült összerakni, s mivel az adagokat kicsinek éppenséggel nem mondanám, így ti is korlátozott mértékben fogtok csak kóstolni tudni, és garantált, hogy többször visszatértek majd a többi izgiséget kipróbálni.

Előételnek egyszer választottunk egy őzhús tatárt fürjtojással, házi rebarbara chutneyval és savanyúsággal (mint a fentebbi képen is látszik, ebben van óriás kapribogyó is), amihez roppant finom házi kenyér is járt. Nekem állagra ez nagyon bejött, a fűszerezés egyáltalán nem volt semmilyen irányban sem hangsúlyos, még a rebarbara íze is nagyon visszafogott volt, ami külön tetszett, mert ezzel a növénnyel sokszor el tud szaladni a ló, ami a harsányságot illeti. A másik előételünk sült libamáj volt almás polentával, homoktöviskrémmel és csicsókapürével. Azaz életem egyik legjobb textúrájú foie gras-ja volt, pedig sokat kóstoltam már. A külseje kellemesen kemény, ahogy az ember egy sült májtól elvárja, de belül hamvasan rózsaszín és kenhetően krémes. Legalább annyira jó volt fizikailag enni, mint ízlelni. Egy édes tokaji szamorodnit ajánlottak hozzá. És én is ajánlom. Mindkettőt, így együtt.

A főételek egyikével szintén a hazai őzállományt apasztottuk tovább: őzgerinc volt mangalicasonkás krokettel, burgonyapürével, fekete áfonya szósszal és zöldbabbal. Mesés volt, kiválóra sütve. Tudjátok, én  kifejezetten nem szeretem, amikor a vadhúst olyan keményre sütik, hogy a vacsora végén kis túlzással, de izomlázat kap az ember arctájékon. Na, itt erről szó sincs, s bár elsőre a mangalica-őz házasítás nekem kissé furának tűnt, nagyon jól működtek együtt az ízek. A másik főételünk egy marhasteak volt rozén átsütve kerti leveles salátával, kecskesajttal és tárkonyos málna öntettel. Kóstoltam ezt is, olyan volt, amilyennek az ember ezt a műfajt képzeli és várja. Igazából nagyon vacilláltunk, hogy ezt vagy a grillezett fogasfilét kóstoljuk-e bébi édesköménnyel, folyami rákkal (lásd. a nyitóképen!), magyar fehérborszószban, de végül is úgy voltunk vele, maradjon legközelebbre is valami szokatlan. Tényleg nem bántuk meg!

A desszertnél is erősen gondolkodtam, hogy akkor most mogyorókrémes-vaníliafagyis-karamellszószos-mandularopogós kürtőskalács avagy almás pite tejkaramella szósszal és mogyorófagylalttal (!). Végül is hagytam magam rábeszélni egy tejfölös túrógombócra, amit mandulás epervelővel tálalnak (igen, igazából az utótag miatt nyert ez :D). Bevallom, újabban én már sehol sem rendelek túrógombócot, annyira imádom a Börzéét, és minden más valószínűleg egy csalódás lenne számomra. Még ha egyébként nem is rossz a maga nemében. A túrógombóc pedig egyébként is egy érzékeny téma szerintem. No, ez volt az az este, amikor megtört nálam a Börze hegemóniája, a DNB Budapest verziójában méltó ellenfélre akadtak. Omlósan lágyan ücsörögnek a tálkában nagyjából közepes méretben, a tejföl sem túl édes, egy igazán könnyű desszertet sikerült kreálni, ami remek lezárása a vacsorának. A másik “desszertünk” a magyar kézműves sajttál lett, az öt fajta sajt mellé pedig szárított gyümölcsök és dió, fügedzsem, valamint keksz jár. Mivel én annyira nem vagyok sajtos, ezt csak módjával kóstoltam, de arra pont elég volt, hogy jobb véleménnyel legyek a magyar sajtgyártásról, haha. 😀 Egy újabb kör tokajit ehhez is nagyon ajánlok, nekem bejött.

Konklúzióként szegezzétek nekem bátran a kérdést! Igen, biztos, hogy vissza fogunk még többször is menni a szezonban (negyedévente van ugye étlapcsere), mert mint írtam, van még muníciójuk, amit ki szeretnénk próbálni. Tök jó, hogy egy újabb klassz hellyel gazdagodott a belváros, ami ráadásul nagyon jó ár-értékaránnyal operál, s teszi ezt egy nagyon menő, contemporary köntösben!

Fotók: PR