E 19. század végén és a 20. elején Párizsban működő luxusprostituáltak profin használták önmaguk népszerűsítésére a korszaknak olyan vívmányait is, mint a fotográfia, igazi celebritásoknak számítottak – és nemcsak az ágyban, hanem a világot jelentő deszkákon is. Bár az ősi mesterség eme szintje nem ekkortájt született, elődjeik mégsem tudtak olyan népszerűségre szert tenni, hogy mondjuk egy menő hotel kupoláit mintázzák a kebleikről. Nézzük hát, kinek a nevét is érdemes megjegyeznünk a korszakból!

La Belle Otero

A fentebbi hölgy neve valóban összefort a cannes-i Carlton luxusszállodáéval; bár a sarokkupolák formája és az anatómia nem annyira találkozik, mindenesetre egy érdekes anekdotaként maradt ránk, akár igaz az inspiráció, akár nem. Az viszont valós, hogy az egyébként korántsem klasszikusan szép arcú Augustina del Carmen Otero Iglesiasért bolondultak a férfiak. A spanyol származású színész- és táncosnő nemcsak a párizsi Folies Bergére színpadát hódította meg, de számos uralkodó szívét is. Ágyában megfordult többek közt II. Vilmos német császár, I. Albert monacói herceg, II. Miklós orosz cár, VII. Eduárd brit király, de állítólag majdnem miatta ment csődbe II. Lipót belga király is. A szegényen felnövő, majd szolgálóként dolgozó, később andalúziai cigánylány szerepben karriert csináló hölgyért még párbajoztak is, és a szóbeszéd szerint legkevesebb hat férfi lett öngyilkos miatta. Az I. világháború után vonult vissza, mai árfolyamon 4,3 milliárd forintért vett egy házat – a teljes vagyonát azonban több mint 7 milliárd forintnak megfelelő frankra becsülték. Élete végére azonban ebből nem maradt sok, fényűző életvitele és játékszenvedélyéből fakadóan a monte-carlói kaszinó gyakori látogatása teljesen felemésztette azt. Szegénységben, egy nizzai hotelszobában halt meg szívrohamban 1965-ben.

Liane de Pougy

Az Anne-Marie Chassaigne néven született szépség 16 évesen szökött meg otthoról egy tengerésztiszttel, akitől azon nyomban fia is született. A bántalmazó házasságból egy légyott szakította ki, férje ugyanis egy ágyban kapta Éguilly 5. márkijával. A férj rálőtt, a golyó a csuklóján súrolta. Eddig semmi jó nem néz ki ebből a sztoriból, holott ez adta a végső lökést, hogy kiszálljon a házasságából: 400 frankért eladta rózsafa zongoráját és felszállt egy párizsi vonatra. (Fiát otthagyta férjére, utólag el is ismerte, hogy igen csak rossz anya volt – tegyük hozzá, félig még gyerekként.) A francia fővárosban Valtesse de la Bigne luxusprostituált tanította ki, közben ugyanazt az útat járta be, mint kolléganőinél szokás volt: táncosnőként érvényesült, utazott a társulattal, ismert lett. Mély műveltségre sohasem tett szert, de szerteágazó érdeklődésének köszönhetően széles spektrumon volt képes csevegni, amely tudását főként könyvekből merítette – ezeket ugyanis falta. Maga is írt többet – hallgatott ugyanis a világsztár Sarah Bernhardt tanácsára, hogy a száját inkább csak fogja be. Az ország egyik leghíresebb celebritása lett, állítólag Dumas is róla mintázta A kaméliás hölgy c. műve főhősnőjét. Örökösen kereste a megfelelő kitartót, míg végül 1910-ben feleségül ment Ghika herceghez, akivel 18 évig éltek együtt. Fia csatatéri halála az I. világháborúban a vallás felé fordította, egy születési rendellenességekkel küszködő gyerekeket patronáló egyházi szervezetnek gyűjtött pénzt – ő hozta be adakozónak Coco Chanelt is. Férje halála után Anna-Mária nővérként csatlakozott egy katolikus apácarendhez.

Émilienne d’Alençon

Aki látta az Audrey Tautou főszereplésével forgatott Chanel-filmet, annak nem ismeretlen talán ez a név. Gabrielle Chanel előtt ugyanis ő volt a vidéki nemes és lótenyésztő Étienne Balsan szeretője, és egyike azoknak, akik először viseltek Chanel ruhát, megbotránkoztatva azok uniszex szabásvonalaival az elitet. Foglalkozását tekintve ő is színész- és táncosnő volt, na meg persze a korszak híres szépségeként: kurtizán. Nemcsak varietéműsorokban és a neves mulatókban lépett fel, de balettelőadásokban ugyancsak – még Londonba is eljutott egy darabbal. Számos közszájon forgó affér után végül is egy zsoké felesége lett, 1906-ban otthagyta a színpadot, hogy lóversenyzésbe fektessen. A megszokott hedonista élethez azonban ezek a bevételek már nem voltak elegendők, a drog és a játékszenvedély végül 1931-ben a tönk szélére jutatta, otthonát és fényűző berendezését is el kellett adnia. 1945-ben Monacóban hunyt el.

Fotók: Wikimedia Commons
2021. június 7.