Méghozzá nem is akármilyennel! A Színes könyv nőknek/férfiaknak című kiadvány már megjelenésében is egészen újszerű lett, ugyanis mindkét végéről olvasható – értelemszerűen egyik oldalról a hölgyek, másik oldalról az urak tudják lapozgatni. (Eddig ilyen módon csak magazinok jelentek meg idehaza – legalábbis én még nem fogtam a kezemben könyvet, amelyet valamelyik hazai kiadó így nyomott volna.) A vaskos és nehéz, table booknak is beillő kötet igazi prémium csemege a klasszikus öltözködés (és Schiffer Miklós) rajongóinak, hiszen egy egészen újszerű szerkesztői koncepció mentén van összerakva az az anyag, amelyet a külföldi kiadványok is elmondanak arról, hogy mit mivel és hogyan érdemes párosítani.

A korábbi könyveit is olvasva, sokat vártam Miklóstól, és nem csalódtam. A színekre osztott fejezeteket lapozgatva, egyből átjön, mekkora lexikális tudás is van e sorok írójának a fejében, amelyet alaposan átrostált, hogy ne egy enciklopédián kelljen átrágnunk magunkat, csupán egy kézikönyvön, amelyet a jó tagolásnak köszönhetően biztos újra és újra elő fogunk venni a polcról. (Avagy lehet, hogy a Dancing with the Stars zsűritagja ezt a kisujjából kirázza, de a földi halandóktól azért talán mégsem lehet elvárni, hogy kapásból felmondják a leírtakat, mint az ábécét.) A könyv gazdagon illusztrált, jobbára a nagy divatházak lookbook képanyagából szemezgetve, de a szerző a világsztárokat sem rest bevetni, ha példamutatásról van szó. És a kulcsszó itt pont ez: a példa. Merthogy arra még nagy szüksége van a magyar, és úgy általában a kelet-közép-európai felső-középosztálynak. Az elegancia sokszor ugyanis olyan fonák megjelenést ölt egyeseken, a kifinomultnak vélt, ámde közönséges darabok olyan rítustáncot járnak némely céges eseményeken, hogy a külső, szakértő személő ilyenkor konstatálja magában, hogy messze itt még a cél, sokat kell tanulni és okítani, legfőképpen pedig jó példával elöl járni. Schiffer Miklós Facebook-csoportja is jó iskola erre, a képek, amelyeket megoszt, szinte árasztják magukból azt a fajta nyugat-európai eleganciát, amelynek minél szélesebb körben való meghonosításáért mindannyian dolgozunk itt, ebben szektorban, ki-ki a maga területén. Hasonlóképpen a social mediás tevékenységéhez, Miklós ebben a könyvben sem kioktat, nem ver rá képletesen az ember körmére vonalzóval, csak mutogat, hogy ezt így kellene, azt meg úgy, hogy a tükörből olyan kép nézzen vissza az olvasóra, amellyel nemcsak önmaga, de a környezete is kifogástalanul elégedett lehet. Bevallom, férfiként nagy érdeklődéssel olvastam egyébként a női szekciót is, na nem azért, mert egyszer gyakorlati haszna lehetne annak, hogy tudom, mi az a komplé, de az ember mégis egy fokkal műveltebbnek érzi magát attól, ha pár lépcsőfokkal beljebb kerül tudásban egy körbe, amelybe egyébként tartozik, vagy tartozni szeretne. E könyv egy virtuális útlevél egy kifinomultabb világba, amelynek sose lesznek lezárva a határai, mindig szabad a belépés – már amennyiben az emigráns ismeri és elfogadja a helyi törvényeket. A vám pedig a tanulásba fektetett idő és önmagunk fejlesztése, jelentem, ehhez a tökéletes eszköz márpedig megérkezett: a könyvesboltokban leledzik. (Na meg itt és itt.)

Fotó: PR
2020.december 24.