Vagy a dohányzóasztalodról. Merthogy ezek a példányok table booknak is kiválók például. (A table book olyan reprezentatív könyv – elsősorban kemény táblás, vastagabb album -, amely dekorációs célokra is tökéletesen alkalmas, illetve a lakás tulajdonosának műveltségéről, érdeklődéséről hivatott tájékoztatni a vendéget. Igazán az angolszász kultúrában volt ez közkedvelt “dekorelem”, de ma már eléggé elterjedt a felsőbb osztályok körében máshol is. Helye: dohányzó- vagy lerakóasztal, ottomán vagy komód) A közös bennünk az, hogy mindhárom (még) idén jelent meg, és a stílusos élettel foglalkoznak, más-más aspektusból persze. Lássuk hát őket!
1.Schiffer Miklós: Köszönöm, kérem
Talán nem túlzó kijelenteni, hogy a stílustanácsadás hazai koronázatlan királya Schiffer Miklós, akinek neve olyannyira fogalommá vált, ha eleganciáról van szó, hogy még a BMW és a Nespresso is őt kérte fel magyar nagykövetének. Több könyv és számtalan újságcikk szerzője a témában, de az okosságokat nem csak papírra veti, lelkesen beszél is róla, legyen szó interjúkról avagy különböző cégek, illetve még a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak is a továbbképzéséről. Legújabb művében azonban most a nyakkendőtípusok és a tökéletes zakó ujjhossz mögé (avagy alá) néz, az embert állítva középpontba, lévén a legdrágább outfit is csak azon mutat, aki tudja azt viselni, mert meg van benne, aminek meg kell lennie. Nem protokollkönyv ez, hanem mindennapi kalauz inkább az úriemberhez méltó viselkedéshez, már csak ezért se száműzzük a kiolvasás után a szekrény tetejére! Itt találtok róla több infót.
2. Ralph Lauren: Revised and Expanded Anniversary Edition
Idén kerek, 50. jubileumát ülte a legjelentősebb amerikai divatház, a Ralph Lauren. Hatalmas show-val és partival ünnepelték ezt meg New Yorkban, de lényegében minden kommunikációjuk e köré szerveződött. Természetes, hogy egy vastag albumot is megjelentettek, amely rajzokkal és rengeteg fotóval illusztrálva mutatja be, hogy tett szert világhírnévre a lovaspólós logó, miért viselik az egész világon előszeretettel az amerikai vadnyugat inspirálta luxusdarabokat, vagy rendezik be velük az otthonokat. Polo Ralph Lauren, Ralph Lauren Collection, Ralph Lauren Home, Purple Label, RLX, RRL most mind egy könyvben, avagy ismerd meg a Ralph Lauren birodalom ötven évét első kézből, ahogy az alapító meséli el ebben a gyönyörű kiadványban. Egy másik könyv is megjelent egyébként ugyancsak a Rizzoli könyvkiadó gondozásában a divatházról a WWD (Women’s Wear Daily) amerikai szaklap közreműködésével, a náluk megjelent újságcikkekből ollózva össze a sztorit. Itt és itt találjátok őket – bár jelenleg out of stockot ír a rendszer.
3. Charlie Burton: GQ How to win at life
Egy interjúkkal megtűzdelt életvezetési útmutató ez a könyv, amely az élet fontosabb (úgymint, hogyan nyerj nagyot a kaszinóban vagy aludj jól egy repülőn) és kevésbé mindennaposnak gondolt (azaz, hogyan élj túl egy emberrablást vagy legyél a szusietikett mestere) problematikáira szeretne minket felkészíteni egy egész különleges stílusban. Ugyanis a belíveken nem a magazin shiny oldalait találjuk pazar hirdetésekkel, hanem egy jellegzetes oktatókönyvet, amely grafikákkal illusztrálja, hogyan is kéne kényelmesen és okosan átvergődni az életen úgy, ahogy egy vérbeli úriembertől az elvárható lenne. Remekül kiegészíti ez szerintem a fentebbi Schiffer-kötetet, a kettővel együtt már biztos semmi meglepetés nem érhet minket 2019-ben! Ez a könyv itt leledzik.
+1. Queens Alta Moda di Dolce&Gabbana
Gyönyörű ajándék lehet ez mondjuk Valentin-napra a kedvesünknek, avagy melyik hölgy ne szeretne pazarabbnál pazarabb ruhakölteményeket nézegetni a Dolce&Gabbana haute couture részlegéről, személyesen Domenico Dolce kameráján keresztül, a divatház törzsvásárlói által bemutatva. Gyönyörűen illusztrált kötet, amely ablak egy olyan világba, amelybe csak kevesen nyerhetnek betekintést – mert bizony outsidert ezekre a divatbemutatókra meg se nagyon hívnak.
Fotók: PR