A héten a Boráros tér felé akadt dolgom, szóval így esett, hogy a Soroksári úton ballagva döbbenten botlottam bele egy Tesla márkaszalonba! Nem egy nagy üzlet, de pont elfér benne pár autó, amelyeket akár ki is lehet próbálni, ahogy olvastam. Merthogy hazaérvén, persze rögtön rákerestem a neten, hogy s mint volt ez az április 26-án való nyitás – ha már annyira siettem aznap, hogy nem volt időm beugrani, és személyesen megkérdezni erről az illetékeseket. Szóval dióhéjban: a Universal Leasing nevű prémium autók lízingelésével foglalkozó magyar céggel állapodott meg végül az amerikai autómárka európai központja, akiket több más hazai cég is megkeresett már hasonló ajánlattal korábban, de velük végül is nem közösködtek. Bár a kocsikat továbbra is direktben az anyacégtől kell venni (lényegében ugye ez inkább egy bemutatóterem, mint klasszikus értelemben vett autószalon), de a hazai márkaképviselet segít nekünk minden olyan dologban (papírmunka, szállíttatás, forgalomba helyezés, stb.) amihez vagy nem fűlik a fogunk, vagy nincs időnk bíbelődni vele. És hát ugye nomen est omen, természetesen a lízingelés is egy opció, amely kapcsán a legjobb helyen járunk náluk. Szervizelni egyelőre továbbra is Bécsben kell majd új játékszerünket, de mivel az ottani szervizpont már eléggé leterhelt, nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan már el se kell hagyni a várost ehhez. A jelenlegi rendelhető kínálat három modellből áll egyébként (Model S, Model 3, Model X), de 2021-től ugye a Model Y is az opciók közt lesz majd. 2019-ben összesen legalább 100 eladott darabra számítanak itthon, amiből már a hivatalos nyitás előtt befutott 20 rendelés, szóval nem elérhetetlen a cél. (Magyar árlista egyelőre még nincs, a német oldal így az irányadó ez ügyben.)
Fotó: PR