Nápoly első Michelin-csillagos étterme, az Il Comandante a tengerparti Hotel Romeo luxushotel tetején található, pazar kilátással a Vezúvra és a Nápolyi-öbölre. Nehezen lehet jobb lokációt találni ennél, közvetlenül a fő kikötő, a közeli szigetekre – Caprira, Ischiára és Procidára – tartó turistahajóknak és kompoknak is állomásul szolgáló Molo Beverellóval szemben nyitották. De a reptérről a belvárosba behozó Alibus is itt áll meg, éppen csak át kell menni az úton, amely a tengerparton körül öleli Olaszország harmadik legnagyobb városát. Nápolyt lehet szeretni vagy utálni, de közömbös nem marad vele szemben az ember, annyi fix. Amennyiben az előbbi kategóriába esünk, tökéletes szpot a hotel arra, hogy több napra beköltözzünk (miként mi is tettük), de ha a belvárosban uralkodó latin-amerikai állapotokat sokáig nem szeretnénk tolerálni, és maximum csak egyet aludnánk itt, hogy azért a hotelhez közel eső fő turistalátványosságokat (a monumentális Anjou-várkastélyt, a Castel Nuovót, a Bourbonok királyi palotáját, a Piazza Plebiscitót a Pantheont kopizó San Francesco di Paola templommal, Galleria Umberto I. passzázs, stb.) nézzük meg, arra is remek választás. A hotelhez egyébként sétatávolságra esik a város világhírű (egyben a világ első itáliai) operaháza, a Teatro San Carlo, ahogy a fő bevásárlóutcák (Via Chiaia, Via Toledo/Roma, Corso Umberto I.) is – igaz, a luxusutcát, a Via dei Millét kissé odébb kell keresni.

A hotel épülete kifejezetten modern, és rögtön szembetűnik, hogy az utcaszakaszt telis-tele ültették egzotikus növényekkel, jobbára kaktuszfélékkel. Eszméletlen jó trópusi hangulatot ad a köztérnek  – pláne, hogy egyébként ez az út messze nem a leghangulatosabb sétálóövezet. Szóval rögtön egy kellemes érzés fogja el az embert, mielőtt még belépne a lobbyba. Amely roppant izgalmas vizuálisan, tele van dizájndarabokkal, amilyen a Favela szék a Campana fivérektől vagy Alessandro Mendini Proust karosszéke, amelyet a Magisnak tervezett. De ázsiai ülőalkalmatosságok is fel-feltűnnek itt (amelyekre mondjuk szigorúan tilos leülni) a japán szamurájpáncélok vagy Chagall kiakasztott rajza mellett. (Igen, a hotel tulajdonosa egy milliárdos műgyűjtő.) A szobák természetesen a tengerre néznek, mint a képeken is látszik, Nápoly ikonikus épületére, a Molo Beverello novecento stílusú épületére vagy akár egy nagy óceánjáróra, amely mögül talán ki sem látszik a térség híres tűzhányója. A szobák és és lakosztályok dizájnjában a zebrano minta elég hangsúlyos, modern kialakítás és visszafogott színek jellemzik a tereket. A folyosókon a helyi Carthuzia parfümbrand egyik illata van diffúzoros módszerrel szétpermetezve.

A hotel spa része alapvetően a pinceszinten található, ahol van a szaunák mellett sószoba is. Az egész roppant dizájnos, szerettük nagyon. Van egy nagyon kompakt edzőterem is tele Technogym géppel, de az igazi wow-élmény a tetőteraszon van, amelyet nem volt alkalmunk személyesen is megtekinteni, mert épp face liftingen esett át. Pedig pazar élmény lehet itt csobbanni egyet, majd a híres vulkánban gyönyörködve megszáradni.

A hotelnek mint már említettük, van egy Michelin-csillagos étterme is a tetőtérben, sajnos mi ezt nem tudtuk kipróbálni, mert épp felújították a szintet. A lobby mellett azonban az egyik legjobb kínálatú svédasztalos reggelit ettük,  tényleg minden volt, mi szem s szájnak ingere. Mint a képen is látszik, számos péksüti, meleg ételek, seregnyi sonka- és sajtféle, remek volt így indítani a napot. Természetesen egy bár is található itt, az italt pedig akár a szivarszobába is kérheti az ember.

Fotók: PR