Azt hiszem, én maximálisan kimerítem a közhelyet, miszerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Merthogy számomra tényleg az, nem indulhat nélküle el se a munka, se a hétvége. S nem akarok álszent lenni, nem mondom, hogy ennek ellenére én mindig megadnám a módját, sőt! Sokszor valóban kutyafuttában tolom be, sokszor már bent a szerkesztőségben, a monitor előtt kanalazom a joghurtot és a szezonális gyümölcsválogatást, vagy ha külső helyszínen kezdem a napot (mondjuk edzeni megyek), akkor leakasztok valami péksütit valahonnan, és loholva eszem meg – mint látjátok ezekből, inkább a kontinentális reggeli híve vagyok, semmint az angolé, haha.
Lényeg a lényeg, a sűrű hétköznapokban valóban sokszor csak ez jut: tűzoltás. Ha csak az ember nem munkareggelivel (én: sajtóreggelivel) kezdi a napot valami fancy helyen, akkor a napi első étkezésnek nincs túl sok varázsa, pedig ugye milyen más érzés egy villásreggelivel, egy finom omlettel, croissant-nal, többféle kézműves lekvárral, házi vajjal, (bogyós)gyümölcsökkel, prosciutto crudóval, frissen facsart narancslével, pezsgővel (!), marinált lazaccal stb. folytatni az ébredezést? A legtöbbeknek ez valamiképpen a kivételes napokhoz kötődik csupán (ünnepek, nyaralás, etc.), holott csakis rajtunk múlik igazából, hogy rendszeresítjük-e a fentebbieket, avagy sem. Persze, nyilván nem mindegyik hétvége annyira laza, hogy ez a miniszertartás helyet kaphasson benne, de csak tervezés és szervezés kérdése szerintem, hogy ennek az arányát picit felfelé tornázzuk. Nálam pár hete ez egy koncepcionális döntés volt, hogy szeretném – ha már van egy pazar tetőteraszunk itt a Rózsadomb alján, tényleg elég cool panorámával a városra, a Parlamenttől a Mátyás-templomig – úgy érezni, mintha egy menő reggelizőhelyen vagy egy luxushotelben nyitnám a napot. S bár utóbbiakba is előszeretettel járok (akik személyesen is ismernek, tudják, hogy mennyire), de sokszor az egész heti hajtás után, már nincs kedve az embernek inget vasalni, kicsípni magát, hanem inkább otthon töltené a nap első felét nyugiban, kényelmesen.
S hogy ehhez mi kell? Túl sok eszköz és energia nem, mindössze egy szép fehér (ropogós) abrosz, egy elemeiben harmonizáló, elegáns étkészlet, és gazdag felhozatal, ami igazából csak az ízlésünkön múlik; hogy legyen-e benne avokádó vagy meg tudunk-e csinálni egy Egg’s Benedictet, hát én ebben most nem adnék tanácsot. Na és persze pezsgő! Ez biztos, hogy mindenki reggelijéből hiányzik, hiszen bajos azért vele autót vezetni, és nagyon dolgozni se szoktunk bejárni alkoholfogyasztás után (én legalábbis nem), de a pezsgő amellett, hogy finom, még tökéletesen emeli is a reggelink fényét. Nyilván nektek, akik ezt a blogot rendszeresen követitek, nem kell már magyarázom, hogy a szilveszter és a pezsgőfogyasztás közt nincs ok-okozati összefüggés, pezsgőt bármikor, apropó híján is lehet fogyasztani, semmilyen törvény nem tiltja, szóval abszolút reggelikompatibilis dolog. Én a poszt illusztrációinak az elkészítéséhez egy brand new, limitált Hungaria Rajnai Rizling Brut Special Editiont választottam, ami a múlt hétvégén, a Budavári Borfesztiválon debütált (ha voltatok, láttátok is biztos, hogy a pezsgő türkiz címkeszínéhez fazonírozták a standot is), s csak 12 000 palackot gyártottak belőle, így csak a kiemelt üzletekben kapható. Az íze szerintem kissé citrusos/gyümölcsös, könnyed kísérője volt így az alapvetően édes reggelinek. A frissessége mellett persze érződik, hogy kilenc hónapot érlelődött a palackban, ásványos felütésű, ropogós savakkal bíró nedű, nekem nagyon bejött.
Zárszóként tehát annyit, ne legyetek lusták terítőt vasalni, és némi plusz időt eltölteni a terítéssel, mivel egy olyan reggeli közben, amelynek megadtad a módját, különlegesnek fogod érezni magad!
Fotók: saját és PR
Szponzorált tartalom
