Ebben a posztban olvashattatok már arról, hogy miért is érdemes újabban a Marczibányi tér felé venni az irányt, így esett, hogy megfogadtam a saját tanácsomat, és két hete ott fejeztem be az egyik munkanapot Haris Gergellyel  vacsorázva, aki nemcsak operatívan viszi a vállalkozás ügyeit, de bizony, szüleivel és testvérével egyetemben tulajdonosa is az új budai rendezvénykomplexumnak. No, mielőtt azonban így előre szaladnánk, jöjjön egy kis etimológia! Jól tippeltek, Gergelyéknek van némi “közük” a Haris közhöz, oldalági leszármazottai ugyanis a Haris-bazár alapítójának, görög származásukat nem meghazudtolva maguk is mindig kereskedelemmel, vendéglátással foglalkoztak, a szülők alapították a sok évig meghatározó Budapesti Autószalont, de nem ez az első vendéglátós próbálkozásuk, hozzájuk köthető a Mezzo Music Restaurant is.

A lépték most ezzel az új befektetéssel picit megszaladt, a Budai Polgári Lövész Egyesület egykori székházának álmodtak új funkciót és pazar külcsínt Csúzdi Miklós, a The Ritz-Carltont is jegyző GA Design belsőépítész iroda vezető tervezőjének és a vendéglátóhelyek face liftingjében profi Somlai Tibor szakmai segítségével – a projekt összefogásáért pedig a édesanya felelt, akinek határozottan jár a vastaps, mivel szakmájára nézve nem is enteriőrtervező. A hely elsősorban céges rendezvényeknek és esküvőknek ideális, pláne, hogy a gyönyörűen kialakított étterem mellett rendelkeznek kápolnával, bálteremmel és egy öltöző lakosztállyal is, de jó idő esetén akár az elegánsan kiépített kertben is ki lehet mondani a boldogító igent. Az étterem neve Bobo lett, alább a magyarázat, miért is. (Hamarosan nyílik mellette majd egy exkluzív pezsgőbár is, én már tudom a nevét is, de egyelőre ne árulhatom el – ez tényleg ütni fog, pláne, hogy nincs még csak hasonló sem Budán.)

A műszó a bourgeois és a bohéme szavak keveréke, amelyet David Brooks amerikai szerkesztő-újságíró talált ki az ezredfordulón az új, modern felső-középosztályra, amely egyszerre foglalja magában a jómódú vállalkozókat, a pénzügyi zsonglőröket, de a művészeket, értelmiségieket is. Simán megfér egyben a modern luxus élvezete a családi hagyományok tiszteletével, az egyetemisták felszabadult életmódja keveredik itt a high life-fal. Ez lett hát a ház ars poeticája is, s Gergelyt megismerve elmondhatom, abszolút plasztikussá vált számomra ez a koncepció. Jól ívelő, nemzetközi karriert hagyott ugyanis ott, hogy Brüsszelből hazatérvén beálljon a családi vállalkozást építeni, de mint mondja, eljött az idő, hogy letegyék névjegyüket ők is a városban, pont ezért is adták a helynek a nevüket, ami komoly felelősséget ró rájuk, de nagy löketet is ad egyúttal.

Nem alkudtak meg hát sem a belsőépítészet terén (a mozaikok a Sicistől, a tapéták a Coordonnétól vannak pl.), sem a stáb és a gasztronómiai koncepció összeállításakor. Mivel az épület egykor a budapesti arisztokrácia és a nagypolgárság divatos találkahelye volt, báltermében még maga a császárné is keringőzött, így adta magát az ötlet, hogy az osztrák-magyar ízek köszönjenek vissza, némi monarchiabeli visszarévedéssel, persze, a modern konyhatechnológiára optimalizálva. Az étlap izgalmas lett, mégis, sok klasszikust találunk rajta, egyformán kedvez a meglepődés kívánalmának és a kellemes, vasárnapi családi ebédek iránti vágynak. Reggeliben is erősek szeretnének lenni, amire minden lehetőségük meg is van, lévén egyelőre kevés a jó és elegáns reggelizőhely Budán. No, de lássuk, hogy miket is kóstoltunk! (Mivel az adagokat feleztük, a desszerteken kívül mindenből a dupláját képzeljétek oda!)

Előételnek marinált lazacot ettünk uborkával, gin habbal és szárított kaviárral, utóbbi nagyon vicces egy szerzet volt, őszintén szólva meg sem mondtam volna, hogy ez halikra, sem ízében, sem állagában nem emlékeztetett önnön valójára ugyanis. Levesek közül az epres gazpachót rendeltük, nagyon érdekes volt, ahogy az alapvetően sós krémleves kapott egy édeskés ízt a gyümölcs által –  ebben a nagy melegben, tökéletes, könnyed hűsítő. (Apropó, a ház limonádéi nemkülönben, és szerencsére vannak annyira jó fejek, hogy kérés esetén cukormentesen is megcsinálják őket.) Főételnek a signature fogas Kárpáthyt kóstoltuk – vicces, merthogy nagyjából pont ez volt az, ami egyáltalán nem izgatott, pláne, amikor megláttam, hogy olaj formájában kapor is kerül bele. Mégis, hagytam magam rábeszélni, és nem bántam meg, sőt! A kapor íze alig érződik, ami meg igen, az nagyon jól passzol a lágy halfiléhez, és külön piros pont, hogy valódi folyami rákot is sikerült beszerezniük hozzá!

Desszertből kettőt is kértem, azok már teljes egészében rám hárultak, Gergely ugyanis aznap délben is a ház specifikumát, a madártej pavlovát kérte – amit teljesen meg tudok érteni így utólag. A krémes vaníliás sodóban  trónol maga a pavlova, amely egyre lágyabb lesz textúrailag, ahogy haladunk a közepe felé , az édes ízt pedig remekül ellensúlyozza a sárgabarack sorbet és – csipsz. Nagy túrógombóc fanként muszáj volt kiderítenem, hogy mit is takar az, hogy hideg túrógombóc tejfölfagylalttal. Lényegében azt, amit a neve is mutat, hogy nem a hagyományos, forró vízben főzött verzióról van itt szó, hanem egy hidegen összegyúrt variánsról, amelyhez egy tényleg tejföl ízű fagylalt társul. Szintén egy tökéletes nyári étel, must-have kipróbálni, ha itt jártok! Egy szó mint száz, ha Budán talál titeket az éhség, avagy csak szeretnétek egy pazar kertben megpihenni, teljes mellszélességgel ajánlom a Bobo éttermet. A statement pávás tapéta, a hozzájuk társított kínai stílusú porcelánok biztos, hogy a hölgyek fejét is elcsavarják. Randihelyszínnek is tökéletes, csak úgy mondom! Aztán meg maradjatok itt esküvőre is! 😉

Fotók: PR és saját