Pár nap és karácsony, tehát az internetet bújni igazán kár is lenne már, hiszen sanszos, hogy esetleg nem ér ide időben a megrendelt ajándék. Csak a fizikai hot spotok jönnek immár szóba, ahova csak elugrasz, és meg is van a tuti meglepetés. A Solinfo Group üzleteit már többször is ajánlgattuk itt a blogon, merthogy nagyon jó márkáik vannak – és rengeteg féle termékük. Egy füst alatt le lehet tudni itt nőt, férfit, gyereket, időst és fiatalt – az értékes időt pedig, amit még lótás-futással töltenénk, azt másra használhatjuk. A belvárosban elég központi helyen vannak a boltok, akad a közelben parkolóház is, szóval minden adott egy rapid shoppinghoz. Mi szeretjük náluk azt is, hogy figyelnek arra, hogy árfekvésileg széles legyen a paletta, azaz, akkor is találunk valami menő dolgot, ha éppen nem szeretnénk valakire több tízezer forintot költeni, mert azért annyira nem közeli a nexus. (De akkor sincs vész, ha valakire meg épphogy sokat szánunk, mert luxuskategóriás áruval sem állnak rosszul.) Sok náluk a közismert brand, így nem kell magyarázni kicsomagolásnál a bizonyítványt, miszerint higgye el mindenki, hogy márpedig nem valami kacatot hoztunk, hanem ez igenis minőségi termék, ami azért nem két forint volt. Az alábbi három highlightunkat ugyan most a karácsony miatt emeljük ki, de a véleményünk ugyanúgy megállja a helyét egy szülinap, házassági évforduló, és egyéb ünnepek apropóján is. Üres kézzel aligha fogunk távozni a Home of Solinfoból.
Kokesi babák – nem kislányoknak
A Lucie Kaas márka a tradicionális japán kokesi babákat értelmezte újra, méghozzá úgy, hogy popkultúrális ikonok fizimiskáját festette a fabábukra. Jackie Kennedy, Coco Chanel, Anna Wintour, Audrey Hepburn, Frida Kahlo és még rengeteg más dizájn, csak hogy gyűjthető legyen a kompánia, és minden közelgő ünnepre maradjon alternatíva. Elsősorban talán a hölgyek örülnek ezeknek a mutatós dekorációs tárgyaknak, de ki tudja, Pablo Picasso akár még egy úr íróasztalán is elfér.
Társasjátékok stílussal – nem csak gyerekeknek
A Games Room márka segít összehozni a családot, és kirobbantani a gyerkőcöket a videójátékok elől. Legyen szó sakkról, rulettről, pingpongról vagy jengáról, mindenki talál az ízlésének megfelelő mulatságot – még a legkisebbek is. Ha már a karácsony családi program, egy ilyen, a különböző korosztályokat összehozó – nem mellékesen szép külcsínnel is rendelkező – elfoglaltság szuper ötlet lehet a fa alá.
Album az órák szerelmeseinek – elsősorban uraknak
Ha tudjuk, hogy az illető Rolex-mániás, akkor ne is keresgéljünk tovább! Ha a csuklóján mindig más-más modellt látunk, pláne vintage-et, akkor határozottan beletrafálnánk ezzel a gyönyörű, table booknak is beillő albummal. De rengeteg egyéb különleges kiadványt is találunk a Home of Solinfo polcain, kattintsatok ide értük!
2022.december 19.
Fotók: PR (Solinfo / Gosztom Gergő, Games Room, Lucie Kaas, teNeues)
Támogatott tartalom