Négy év kísérletezés eredménye ez a szuperstílusos, art décós jegyeket viselő, parfümös üvegre hajazó csomagolásban érkező gin, amely a neves fotós, Mert Alas szerelemgyereke. A divatfotózás sztárja ugye a magazinos produkciókban alkotótársával, Marcus Pigottal szokott résztvenni, ezt a projektet azonban egyedül követte el, hiszen régóta oda van ezért a nedűfajtáért. (Mint egyébként oly sokan mások, az utóbbi pár évben ugye nagyon menő lett gint készíteni – itt, Magyarországon is.) A Seventy One Gin elnevezése beszélő név, 71 napig áll ugyanis spanyol tölgyfahordóban, amitől az ámbrás színét és a füstös ízét is nyeri. Persze, utóbbiba a boróka mellett a damaszkuszi rózsának és a grépfrútnak is van némi beleszlása, utóbbitól lesz például enyhén citrusos. A fő összetevője azonban egy kaktuszvirág fajta, a csupán egyetlen éjszakán át virágzó Selenicereus grandifloras, amelynek szirmait használták fel arra, hogy jázminos aromát kölcsönözzenek az italnak, egy meglehetősen exkluzív módon. A terméket itt lehet megrendelni.
Fotó: PR
2021. július 12.