Interjú a televíziós személyiségként is ismert
topmenedzserrel és üzletasszonnyal

1.Talán sokan nem tudják, de nem a médiában kezdte a pályafutását: volt az RJ Reynolds dohánygyár gazdasági igazgatója és a PepsiCo üzletfejlesztési- és stratégiai igazgatója is többek közt. Mivelhogy alapvetően gazdasági és számviteli szakember, így később a TV2-nél is ezzel foglalkozott. Más-más szektorok ugyan, mit tudott mégis ebből az időszakból leginkább profitálni, mint topmenedzser?

Valóban, anno egy tanácsadó és könyvvizsgáló cégnél kezdtem a karrierem Amerikában, az ilyen jellegű vállalatoknál pedig az elején még nincs iparágra való szakosodás. Egyszer egy banki ügyféllel kell foglalkozni, aztán jön egy egészségügyi projekt, de dolgoztunk állami cégeknek is, ahogy a média- és filmiparral is kapcsolatban álltunk.  Amit tehát  az ember idejekorán megtanul, hogy üzleti szempontból az alapok ugyanazok:  jó stratégia, vízió,  világos feladatkörök a szervezeten belül, erős belső kommunikácó, innovatív HR-menedzsment és így tovább.  Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy az adott iparág minden területéhez értsen, hanem hogy jól vezesse a szervezetet, tudjon inspirálni és persze megbízni a kollégái munkájában. Pont ezért is külön szakterület a menedzsment, mert ezt bizony meg kell tanulni. Sokszor előfordul ugyanis, hogy olyan emberek kerülnek vezető beosztásba, akik ugyan profik az adott iparágban, de szervezetet vezetni bizony nem tanultak meg. Sem a tanulmányaik során,  sem később nem sajátították el az ehhez szükséges skilleket.  És persze, ezt nem elég csak tanulni! Érzék is kell hozzá, valamint tapasztalat – ez utóbbi pdig az elkövetett hibákból építkezik. Én azt vallom, hogy egy jó vezető erős érzelmi intelligenciával kell hogy rendelkezzen, és emberközpontú látásmóddal lesz igazán hatékony, mert az üzleti érdekeket kiszolgálni – ami ugye a lényegi cél -, csak akkor lehet, amennyiben a szervezet lelkét – amely meg az emberek közössége –  hatékonyan tudja ösztönözni. A szervezet ugyanis egy élő organizmus, azaz állandó figyelést és finomhangolást igényel. Persze, léteznek borzasztó vezetők, de a velük működő cégek hosszútávon nem is azt az eredményt érik el, amely egyébként potenciálisan elvárható lenne. Számomra a különböző iparágakban való munka pont azt mutatta meg, hogy ha az ember valóban megtanulja, mi az a jó menedzsment, akkor bárhol lehetősége lesz e tudás által megszerzett képességét kamatoztatni.

2.Több mint két évtizede dolgozik immár a médiaszegmensben, ezalatt volt az HBO közép- és kelet-európai üzletfejlesztési igazgatója, a Sláger Rádió felügyelőbizottsági tagja, illetve az anyavállalat Emmis International gazdasági igazgatója. A neve aztán mégis a TV2-csoporttal forrt össze, ahol társtulajdonosságig és az -ügyvezetésig vitte, megvásárolva a ProSiebenSat.1-tól a fele királyságot. Erre bőven büszke lehet, de van esetleg még valami, amit kiemelne a médiaipari csúcsvezetői karrierjéből?

Mindegyik cég, ahol vezető voltam, komoly változások közepette keresett meg.  Vagy egy új cég teljes működését kellett kialakítani a gyártástól kezdve a marketingen át a gazdasági folyamatokig, vagy pedig új tulajdonosi körrel és megváltozott stratégiával kellett továbbhaladni. A Sláger Rádió anyavállalata például egy európai médiacsoportot hozott létre, fokozatosan jöttek hát az újabb rádióbefeketések.  Mint amerikai szakembernek (aki akkor már évek óta Magyarországon dolgozott), érdekes volt számomra megfigyelni, hogy sok amerikai cég nem méri fel a nemzetközi terjeszkedés során az eltérő kulturális és üzleti szokások fontosságát.  Értem ez alatt, hogy azt hiszik, egy szlovák cég pont ugyanolyan, mint egy magyar.  Úgy gondolják, elég felállítani egy multikulturális csoportot, de az adott országok sajátosságait már nem veszik figyelembe. Nyilván, mint tulajdonosok, elvárják aztán, hogy a leányvállalatok alkalmazkodjanak az amerikai menedzsment mentalitásához –  csak ez a gyakorlatban soha nem így történik. Ezért gyakran, amiről azt hiszik, hogy hatékony centralizáció lesz egy esetleges közép-kelet-európai központ kialakításával, ott gyorsan ki szokott derülni, hogy sokkal nehézkesebb ügy, mint ahogy eredetileg elképzelték. Nekem ezért mindig kiemelt szerepem volt abban, hogy a külföldi tulajdonos és a helyi munkavállalók közt segítsem a hatékony kommunikációt, és elsimítsam a kulturális különbségekből fakadó félreértéseket. Kifejezetten érdekes volt a Pepsi, mint tapasztalat, a magyar leányvállalat akkoriban ugyanis igazi példaképnek számított nemzetközileg és az amerikai topmenedzsment szemében is: hiszen előztük eladásban a Coca-Colát. Viszont pont ezért is volt nagy a nyomás az akkori, főleg amerikai és magyar vezetőkön.  Idejük legnagyobb részét ugyanis a frappáns amerikai prezentációk tömkelege töltötte ki, a valós, hosszútávú helyi stratégia kialakítása pedig másodlagossá vált. Ilyenkor mindig tudatosult bennem, hogy mennyi felsővezető kényszerül abba a helyzetbe, hogy saját magát fényezve magyarázza a bizonyítványát, ahelyett, hogy inkább a dinamikus működésre fókuszálna.  Sokan egyszerűen félnek bátrak lenni, mert a magas fizetés mellett elvannak a felsővezetés védett burkában – aztán legfeljebb továbbállnak később egy másik hasonló multihoz. Egy világcég gyakorlott vezetőjének egyik feladata nyilván éppen az, hogy megtanuljon navigálni a kommunikáció labirintusában, sokszor viszont éppen ezért nem lehet érezni a valós értékteremtést.  Így én mindig csak addig maradtam valahol, ameddig a munkámnak értéke volt, ahol volt egy adott feladat, hogy egy szervezetet át kell alakítani, az embereket erre szakmailag és lelkileg is fel kell készíteni, a folyamatokat át kell szervezni vagy akár a teljes stratégiát át kell gondolni.

3.Immár a negyedik évad ment le a Viasat3-on futó Feleségek luxuskivitelben című félrealityből, amelynek utolsó három évadában Ön az egyik főszereplő. Megismerte és megszerette az ország – köszönhetően annak is, hogy roppant őszintén nyilatkozik akár az életének hullámvölgyeiről is. Miért vállalta el ezt a produkciót, és mit adott Önnek a szereplés?

Részben érdekelt is, hogy milyen érzés szereplőként és nem egy televízió vezetőjeként megélni egy produkciót, de volt benne egy másik szándék is, hogy miért is ne lehetne egy vezetőnek tévészereplőként is tesztelnie saját magát? Amerikában ez egyáltalán nem szokatlan. Ehhez nem kevés bátorság kellett, mert tudtam, hogy lesznek olyanok is, akik ezt nem fogják érteni, de magamnak muszáj volt bizonyítanom, hogy be merem vállalni. Ugyanakkor szerettem volna azt is bemutatni a nézőknek a műsor által, hogy sokféle sikeres nő van ám.  Ugye eltérő karaktereket válogattak a formátumba, mindenki erős és céltudatos a maga módján, az életük színvonalát a szereplők másképp érték el.  Én ebből az egyik fajta nő voltam , akinek bár volt egy sikeres férje, az egzisztenciám mégis a saját munkám eredménye.  Egy multinacionális légkörben nevelt független nő vagyok, aki ugyan egyáltalán nem mentes a hibáktól, de mindig tanul is belőlük.  Tudtam kitűnő háziasszony lenni, jól mozogni az üzleti körökben, aktívan résztvenni a gyerekeim életében, támogatni a férjem karrierjét, de közben a mindennapjaimban vezetőként dolgozni és a saját feladataimra is koncentrálni. Én is megéltem azt a szorongást, amit még rengeteg másik nő, aki dologzik: hogy nem tudok mindenben ott lenni a gyerekeknek. Kezeltem az állandó bűntudatot, majd végül rájöttem, hogy feleslegesen aggódtam ezen. Mert a gyerekeim pont az én szakmai életem miatt látják a világot sokkal nyitottabban, egyúttal sokkal önállóbbak, mintha én minden pillanatban ott lettem volna nekik. A mai világ a változásról szól, ömmagunk teszteléséről, új dolgok megtanulásáról, a sztereotípiák ledöntéséről és a saját határaink feltérképezéséről.  Ezért szerettem volna, ha a nézők a  műsorban a luxusideál mellett látnak egy határozott, de mégis sérülékeny nőt, aki bár tud örülni a sikernek, sokkal fontosabb számára az, hogy ezt a saját munkája eredményeként tudta elérni, aki számára a siker nem drága tárgyak birtoklását jelenti. Szerettem volna ezekről többet beszélni a műsorban, de a szórakoztató műfaj miatt alapvetően erre nem igazán kínálkozott lehetőség.  Így különösen hatalmas örömmel tölt el, hogy ilyen sokan követnek, akik mégiscsak értették, hogy mit képviseltem. És annak is nagyon örülök, hogy ennyi hihetelenül kedves és motivált fiatallal volt szerencsém ezáltal megismerkedni.  Ezért is írtam meg számukra a Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent Pályakezdő Milliárdosok című könyvem.

4.A tévénézők is megismerhették egyik gyermekét, a zenei karrierjét Mardoll néven építgető Catherine-t. Sokszor említi, hogy talán Ön a legnagyobb rajongója. Feltesszük, innen jött az ötlet a Grandioso International Talent Managment ügynökség megalapításához is. Persze, azt tudni Önről – előbb is említette -, hogy szívesen segít a fiataloknak. 

Valóban, alapvetően a lányomat látva inspirált az, hogy másokat is képviseljek.  Szerettem volna több művészt is felkarolni, akik nemzetközi karriert szeretnének, és meg is van bennük ez a potenciál.  Ez továbbra is nagy álmom, de jelenleg a vírushelyzet miatt eléggé korlátozottak a lehetőségek.  A tehetség mellett azt is fontos felmérni, hogy egy nemzetközi karrier felépítése nagyon sok anyagi befeketéssel jár, ehhez megkeresni a forrásokat pedig nem könnyű. Ezeket megtalálni csak is akkor lehet, ha valóban olyan elszánt fiatallal dolgozunk, akiben megvan a tűz és a fegyelem, továbbá a hit, hogy meg fog térülni a sok munka, amit beleteszünk.  Persze, arra így sincs garancia, hogy a külföldi piac számára a művész valóban izgalmas is lesz. Most néhány olyan fiatallal kezdtem el dolgozni, akik nem a művészi pályáról jönnek, hanem olyan startup ötleteik vannak, amelyeket teljes mértékben tudok képviselni.  Szeretek fiatal álmodozókkal dolgozni, azt azonban elvárom, hogy az ötletek mögött legyen racionalitás, bennük meg elszántság a megvalósítás terén.  A startupok esetében a saját üzleti tapasztalom sokkal inkább képessé tesz abban, hogy felmérjem a potenciális lehetőségeket és ezek fényében támogassam őket.  Egy zenei előadót illetően azért be kellett látnom, hogy a saját zenei véleményem valaki munkásságáról nem elég, hiszen bár vannak külföldi kapcsolataim, a zeneipar számomra alapvetően ismeretlen.

5.Talán sokak számára az sem újdonság, hogy a testépítés a szenvedélyévé vált. 

A sport mindig is része volt az életemnek.  Hiszek a test, a lélek és az elme közti kapcsolatban.  Ha a testem edzem, a lelkem és az agyam is trenírozom egyúttal.  A testépítés a fegyelemről szól, az elszántságról és a bátorságról.  Középkorú nőként senki sem várná el tőlem, hogy a testem olyan szinten legyen, mint ahol van.  Sőt, ez a férfiaknak sokszor nem is különösebben szimpatikus.  Nem baj,  merthogy magam miatt teszem.  Elsősorban magamnak szeretném megmutatni a lelkemben lévő erőt, hogy el tudom viselni a fájdalmat, a lemondást, és mindent, ami ezzel jár –  de közben azért látni is akarom az eredményét.  Erre nem mindenkinek van igénye, és nem is mindenkinek való.  Van, aki kertészkedik inkább, vagy bármilyen más hobbija van.  Én csak azt tudom, hogy a legjobb ölteteim akkor jönnek, amikor edzek, és olyan hihetelen energiák szabadulnak fel bennem, amitől minden nehézséget sokkal jobban tudok kezelni. Legközelebb júliusban megyek Floridába egy versenyre.  Amúgy is ott lennék, így pedig akkor már meg is mérettetem magam.  Egyébként nem szeretem a verseny napját annyira, mert kényelmetlen a ragacsos barnító – ami ugye kötelező -,  és zavar, hogy bikiniben ide-oda billegve kell megmutatnom az izmaim.  De ez egy ilyen sportág, itt így kell csinálni-  azonban számomra leginkább a beletett munka jelenti a boldogságot, nem a szereplés része.

Inkonzisztens szerepeket játszom és játszottam mindig is.  Magyar is vagyok, amerikai is, üzletasszony, de mégis feleség és háziasszony, fitneszversenyző, tévészereplő.  Valaki, aki lelkesedik a gourmet receptekért, aki szakácsodik otthon – mármint a barátoknak,  merthogy ő maga nem különösebben szeret enni. Az egyik percben ridegen racionális, majd a következőben ellágyult művészlélek, aki, amikor szomorú, zonográzik és dalokat ír.  Talán szinte mindenben van ellentmondás, amit csinálok.  Nem lehet engem bekategorizálni – bár ezt magam is megprobáltam, azonban  rájöttem, hogy felesleges. A lényeg, hogy bármit is csinálok, azt szívvel, lélekkel és teljes odaadással csinálom. Igazából ez ad értelmet az életemnek.

Fotók: az interjúalany sajátjai
2021. május 3.