Ha már a pezsgőgyártás mitikus atyja, Dom Pérignon nem is szándékozott így tenni, ugyanis egész életében a buborékok ellen küzdött, s csak a champagne-i marketingnek köszönhető, hogy azt hisszük, a világ egyik legelegánsabb pezsgőmárkájának névadója találta fel véletlenül azt az italt (egyébként meg brit munkások az ipari forradalom idején), amely az első száz évében olyannyira drága volt, hogy csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak a hörpölgetését. Hogy miért is, azt a következő példával próbálták a tegnapi, pezsgők körül forgó sajtóeventen szemléltetni: megeshetett, amikor mondjuk az orosz cár megrendelt 3000 palackkal, mindössze csak 300-at kapott meg belőle, a göröngyös utaknak köszönhetően ugyanis a többi valahol szétdurrant Champagne és Szentpétervár között. Még sok ilyen kultúr/gasztrotörténeti finomsággal lettünk gazdagabbak tegnap a Palack Borbárban, ahol a Wineglass Communication hónapról hónapra megrendezi a sajtómunkásoknak szóló borkóstolóit. A tegnapi kuriózum volt ezzel a pezsgőkörképpel, ugyanis most nem egy adott borászat tartotta a kétórás kóstolást, ahol alapvetően a family bizniszről beszéltek volna, hanem a Bortársaság képviseletében Komoróczki Anna nemzetközi borakadémikus utaztatott minket képzeletben a kínálatuk kiválogatott tételeinek segítségével. Bevallom, a csomó sztorizásnak köszönhetően abszolút dobogós helyre is ugrott ezzel nálam az előadás, az elmúlt évekből ugyanennyire komáztam a szintén a Bortársasághoz köthető Zhao Zhou teás kóstolást, hiszen azért elég menő a majdnem ezer éves fák leveleiből készült főzeteket szürcsölgetni, illetve még a decemberi volt különösen kedves számomra. Nemcsak azért, mert a tokaji aszú az abszolút kedvenc borfajtám (mondjuk ezzel tegnap nem mertem villogni a száraz pezsgők közt, amikor szóba került, haha :D), hanem mert Barta Károly, a Barta Pincészet tulajdonosa tartotta, akivel anno dolgoztunk is együtt, én stylingoltam ugyanis a Lakáskultúrába a frissen elkészült, immár a borászat főhadiszállásaként üzemelő Rákóczi-Aspremont kúriát Mádon (itt van pár kép az anyagból)!

No, de vissza a tegnaphoz! Eligazodtunk, nagyjából mi a választóvonal pezsgő, habzó- és gyöngyözőbor, prosecco, frizzante, champagne és cava közt, megtudtuk, hogy Lily Bollinger akkor is nyugodtan biciklizve szemlélgette a szőlőföldjeit, mikor a nácik (és a harcok) még javában ott tomboltak a vidéken, hogy a Veuve Clicquot alapítójának özvegye, “Champagne nagyasszonya” előtt tiszteleg a La Grande Dame tétel, vagy hogy max. ukrán újgazdagok házibulijain fancy karddal lecsapni az üveg nyakát. Az egyik kóstolt tétel a nyitóképen lévő, Barcelona melletti falucskából származó cava volt (bevallom, spanyol pezsgőt még sosem ittam, de nekem nagyon bejött), amit akkor is megvennék valószínűleg a csomagolása miatt, ha a világ legrosszabb lőréje lenne benne, de persze ez nincs  így! Nagyon kellemes, selymes ital, nekem ez volt a kedvencem a tegnapi nyolc közül. Továbbá így a poszt lezárásaként feltétlen megemlítenék még egy bort is (kakukktojásként, lásd. fentebb!), amelyről eddig még nem is hallottam, pedig Kína első luxusbora, egyenesen az LVMH istállójából, illetve a Tibethez közel eső Jünnan tartomány magas hegyei közül – a neve, az Ao Yun is azt jelenti, hogy a “felhők felett repülni”. A kritikákat azóta elolvasva róla, állítólag nagyon finom, bordeaux-i jellegű testes vörösről van szó, azonban valaki a figyelmükbe ajánlhatna egy klassz arculattervezőt (a fa díszdobozát direkt nem is posztolom ide, mert nagyon olcsó hatása van), s mint tegnap a szilágysági Kárásztelek Pezsgőpincészet díjnyertes Carassia tételének iszogatása közben megtudtuk, az ár és a külcsín ezen a szinten már nagyon számít kereskedelmileg – legalábbis a román piacon biztosan.

Konklúzióként, nagyon örültem, hogy végül is nem szippantott be a szerkesztőségi munka és el tudtam jönni, ha pedig további pezsgős kalandjaimról is szívesen olvasnátok, nézzétek meg itt, hogy ünnepeltem idén együtt hajókázva a Moët&Chandonnal a Grand Dayt!

Fotók: PR