Bár 2019-ben már bemutattak ugyanezzel a címmel egy dokumentumfilmet is az egyébként méltatlanul elfeledett (nálunk nem is ismert) amerikai divattervezőről, azonban a sztorit a Netflix most megkísérelte jóval populárisabban, egy ötrészes minisorozatban is közreadni a címszerepben lubickoló Ewan McGregor remek alakításával. Bevalljuk, mi egyhuzamban néztük végig az epizódokat, teljesen bevonódva ezzel virtuálisan a hetvenes-kilencvenes évek frivol Manhattanjének burzsuj mindennapjaiba. Véleménycikk következik!

Aki minden porcikájával vonzódik ehhez a korszakhoz, Andy Warhol és a Studio 54, valamint a szexuális forradalom érájához, amikor is ipari mennyiségben fogyott a fű és a kokain, na, az imádni fogja a Halstont – minden pompájával és dekadenciájával egyetemben. Azonban az se kattintson most el, aki nem különösebben van oda ezeknek az évtizedeknek az atmoszférájáért, hiszen mindenképpen érdekes lehet e bő 4 óra időintervallum alatt egy kicsit betekintést nyerni abba, hogyan tengette a mindennapjait az ultramenő new yorki elit. Mármint az a része, amelyik nem a lovaspóló meccseken taposta vissza körömcipőben a füvet avagy iszogatta a teát az Upper East Side-on  lévő szalonjában,  hanem éppenséggel night clubokban diktált magába esténként egy fél kiló drogot, vagy egy kamionparkolóban szexelt a plénum előtt.

A Halston az amerikai stílusipar egyik legnagyobb sikersztorijáról szól, arról az emberről, aki divatba hozta a selyemkaftánokat vagy a lenge ingruhát, illetve arról a cégről, amely a licenszemegállapodásoknak és – termékeknek köszönhetően financiálisan is abszolút hasított szerte az államokban. De arról az összeférhetetlenségről is képet kapunk, hogy egy nárcisztikus jellem mennyire nem a legjobb választás egy professzionális nagyvállalat élére – még kreatív aspektusból sem. Az allűrök, a kicsapongó és dorbézoló, a mértéktelen nihilt középpontba állító életvitel egy idő után már nem épít, csak lefelé visz. A közhelyet pedig gyorsan hesegessük is itt el, hogy de hát ilyenek a művészek. Sőt, a zsenik. Mert ez egyszerűen így nem igaz. Vagy akkor Christian Dior, Coco Chanel, Giorgio Armani, Roberto Cavalli, Karl Lagerfeld nem művészek? Nem váltak a neveik világbrandekké? Igaz, nem égették két végén a gyertyát, de ugyanúgy meg tudtak ragadni a köztudatban. Szóval ez egy érdekes kérdés. Az ember nézi a filmet, és szinte sajnálja a befektetőket, akik se szép szóval, se ráordítva nem tudtak meggyőzni egy, a saját zsenialitásának álomképében elvesző és önmagát elveszejtő drog-, alkohol- és szexfüggőt az egyébként teljesen racionális üzleti döntésekről. Aki rengeteg pénzzel játszott kényére-kedvére, olyan alapvető biztonsági faktorokat szem elől tévesztve, hogy egy országosan ismert sztár, akinek személyével egy (akkoriban) többmillió dolláros brand fonódik össze, nem teszi magát zsarolhatóvá holmi szexvideókkal.

A film főként ezekre a személyes vetületekre koncentrál, az kevésbé derül ki, mekkora művész is volt Roy Halston Frowick – hiszen jobbára olyan darabokat látunk felvonulni, amelyek manapság egy C-kategóriás márka sztenderein is ott lógnak. (Bár a Jackie Kennedy stílusa uralta tweedkomplé korszakban feltehetően formabontónak számítottak.) A sorozat alapján olybá tűnik, hogy a luxussal megtámogatott hype és a high fashion demokratizálása volt az igazi kulcsfaktor, amit később Calvin Klein, Tommy Hilfiger vagy Ralph Lauren is felismernek. (És amilyen fokú növekedést a luxus elefántcsonttornyába zárkozó Oscar de la Renta, Bill Blass, Anne Klein vagy később Diane von Fürstenberg és Carolina Herrera sosem tudtak igazából realizálni se az USA-ban, se globálisan.)

Hiszen Halston valóban beköltözött akár az átlag amerikai életterébe is, zoknitól kezdve szőnyegen át a bútorig mindent tervezett különböző cégeknek, az eleganciával éppen nem vádolható JC Penneynek is gyártott saját kollekciókat, amelyeket aztán jó olcsón lehetett megvásárolni a keletitől a nyugati partig elszórt áruházaikban. A sorozat persze úgy tálalja ezt, hogy a pénzemberek által örökösen nyomasztott művész fáradt pont ebbe bele, nevének kiárulása illetve a mértéktelen munka jóvoltából kellett több és több a kokainból. A gyertya végül 1990-bn hunyt ki, a cége éléről eltávolított, egykoron Jackie Kennedy kalapjait is tervező, később Liza Minellit, Liz Taylort vagy Bianca Jaggert is öltöztető tervezőt is elérte a korszak pestise, az AIDS-járvány.

(A később megszűnt Halston Limited brand egy jó pár éve Halston Heritage néven támadt fel és nyitott üzleteket plázákban, manapság pedig csak Halston néven működik.)

Fotók: IMDB
2021.május 18.