A valamikori József Távbeszélőközpont asszimetrikus, vasszerkezetű, mészkő és klinkertégla épületét 1910-1917 közt húzták fel Józsefváros szívében, az akkori Mária Terézia-, 1954-től Horváth Mihály téren. Ifj. Ray Rezső építész kapta a feladatot, hogy megépítse Budapest második telefonközpontját, a Nagymező utcai ugyanis már nem bírta el a megnövekedett terhelést. A palotára hajazó épület felemás, a Szent József-templom felőli traktuson voltak az alacsonyabb belmagasságú irodák, míg a Nagykörút felőlin a szolgálati helyiségek. A telefonoskisasszonyok munkájára persze egy idő után már nem volt szükség, ahogy fejlődött a technika – az épület 2007 óta állt üresen.
Több cég is gondolkodott itt luxusszállodában, végül is azonban egy barcelonai székhelyű hotelláncolat valósította meg új tulajdonosként az elképzelését. A Kozmo Hotel Suites&Spa a The Leading Hotels of the World szállodacsoportosulás tagja, amely a tapasztalt utazónak egyértelművé teszi, hogy mit várhat ettől az új nyitástól. Erre mi is nagyon kíváncsiak voltunk!
A franciaudvaros épület közös tereire a tágasság, a modern bútorok és a kevés dekoráció a jellemző, a recepció mindössze egy fekete márvány pult, háttérben a jó időben nyitott terasszal, ahol ebédelni vagy vacsorázni lehet. Balkéz felé egy elegáns lounge és könyvtárszoba található, ahol bármilyen is legyen az ízlésünk, biztos, hogy megtaláljuk a rengeteg kötet közt a nekünk valót, miközben friss pogácsát vagy édessüteményt majszolunk a kávénkhoz egy süppedős fotelben.
Jobbkéz felé, a concierge pult mögött vezet fel egészen a második emeletig az épület highlightja, a felújított főlépcsőház: a kovácsoltvas korlátokat és kandelábereket pont ugyanolyan türelemmel restaurálták, ahogy a mennyezet kézzel festett díszítéseit. Az első emeleten billiárdasztal, míg a másodikon egy még meg nem nyitott étterem, az Oyster Bar várja majd a vendégeket, ahol nevéből adódóan természetesen az osztrigáé, na meg a champage-oké és a kaviáré lesz a főszerep. Az egykori telefonközpontból kevés rész maradt meg autentikusan, a főlépcsőház és a hozzátartozó galériaszintek mellett csak az alagsori, a wellnesrészlegbe vezető folyosón kiállítva található ólomüveg ablakok eredetiek.
A folyosók és a szobák stukkós díszítést kaptak, utóbbiak nagyon visszafogott színekkel, extra hangszigeteléssel és tágas terekkel várják az ideiglenes lakóikat. A minimalista bútorokhoz a dekoratőrök híres spanyol fotósok munkáit válogatták, a dohányzóasztalon van is egy komplett album, milyen műveket birtokol a hotel. 61 szoba és 23 lakosztály várja a Budapestre látogatókat, utóbbiból van olyan, amelyhez saját könyvtár is tartozik (lásd. a képen). Mégis, a legkülönlegesebb a toronyban helyet kapó 603-as lakosztály, ahonnan 360 fokos panoráma tárul a városra. A fürdőkben egyébként Penhaligon’s bekészítések találhatók – a londoni brand a Buckingham-palota hivatalos beszállítója is.
A mínusz egyen lévő Valmont Spa az arckezelésekhez és masszásokhoz használt kozmetikai márkáról kapta a nevét, és az a különlegessége, hogy használata még a szállóvendégek számára sem ingyenes, kívülről pedig egyáltalán nem lehet látogatni. A válasz abban rejlik, hogy elég kicsi – viszont annál dizájnosabb! Belsőépítészetileg két nagyon hasonló térfélre van osztva, jobbra egy 16 méteres medence a nyugágyakkal, balra pedig a szintén medence nagyságú jacuzzi a szaunákkal. Természetesen edzőterem is található a szinten – a legmodernebb Technogym gépparkkal.
A földszintről nyílik a gasztroszekció, a Bistro központi látványeleme az arany koktélbár, ahol bármikor kevernek nekünk egy, az ízlésünknek jobban megfelelő kreációt – ha esetleg semmit sem találnák az itallapon. A konyha kifogástalan, már a kenyérválogatás is pazar módon, egy japán stílusú fatálcán érkezik vajjal és olajbogyókrémmel, előételnek pedig mi egy Angus steak tatárral kezdtük, amelyhez szuvidált fürjtojás sárgáját párosítottak. A másik előételünk egy bundázott kecskesajtos-fügés saláta volt. Egyik főétel gyanánt norvég lazacot ettünk vajas zöldséggel és berni mártással, másiknak pedig kacsamellet választottunk paszternákpürével, amelyhez kacsamájas tésztatekercsek is jártak. A desszertek is mesések voltak, nem is tudtuk eldönteni hirtelenjében, hogy a karamellszószos, körtés mille-feuille vagy a mangóragus, kókuszgranolás Malibu pannacotta jött-e be jobban. Reggelizni viszont nem itt, hanem egy kissé továbbmenve lehet. A hátsó szekció is nagyon contemporary, és mi szem szájnak ingere, az mind van itt. A különböző torták, sonkák, lazac, sütik, gyümölcsök, stb. svédasztalon várnak minket, minden egyebet pedig á la carte kell kérni a felszolgálóktól. Mi egy omlettet és egy francia toastot kóstoltunk, amelyhez sült banánt párosítottak.
A konklúziónk pedig talán nem okoz nagy meglepetést: A Kozmo Suites&Spa tökéletes desztináció, ha vidékiként, netán az országhatáron túlról érkezve Budapesten akad dolgunk, de perfekt vacsorahelyszín és hamarosan osztriga- és kaviárszpot a helyieknek úgyszintén!
Fotók: PR, saját
2021. január 7.