Itt írtunk már az élményeinkről a savudrijai Kempinski Hotel Adriaticban, ahol egyik este a szálloda á la carte éttermében, a Restaurant Dijanában vacsoráztunk. Itt zajlik a reggeliztetés is, így mind az aranyban úszó belteret, mind a hangulatos, a medencére, a bérelhető villákra és a tengerre panorámás teraszt ismertük már. Előre készültünk, így azt rögtön láttuk, hogy a választással gondban leszünk, olyan gazdag az étlapjuk. Tényleg sokat gondolkodtunk, de végül is elhatároztuk magunkat nagy nehezen. Az egyik előételünk egy adriai poliptempura volt, amely alatt julienne-re vágott cukkini és bivalystracciatella rejtőzött, megszórva fekete olajbogyóporral. A tempura szerintünk mindig jó választás, ha nem túl olajos, a krémes olasz sajtféle – kivált ha bivalytejből készül – meg pláne. Hideg előételnek tökély volt, könnyed, de azért kis adagnak nem mondanánk. A másik előételünk gyanánt hirtelen sült, fekete tigrisrák farkakat kaptunk, amelyhez fekete szarvasgombával megszórt kelkáposzta dukált, alatta pedig füstölt isztriai túró – persze, ez egy sokkal könnyebb, krémesebb verzió, nem a mi rögös túrónkat kell elképzelni. Ezt is nagyon szerettük, nemcsak textúrálisan, hanem az ízharmóniát is.

Meleg előételek gyanánt egy előételt és egy levest választottunk. Azért ettünk kétszer két előételt, mert ezek izgalmasabbnak tűntek, mint a desszertek, többet is kóstoltunk volna belőlük, hogy itt bemutathassuk őket. De annyira meg nem voltunk éhesek, így előre is elnézést mindenkitől, de most édességek nem lesznek – pedig biztos, hogy azok is remekek. Szóval az egyik választásunk egy Nápoly megyei városból, Gragnanóból származó tésztaféle, a paccheri volt. Mint látszik, ez nem egy töltött tésztafajta, így rákot, datolyaparadicsomot, krémes zöldborsópürét párosítottak hozzá, a tetejére pedig ezt a füstölt túró és sajt közti tejterméket szórták, amit már kóstoltunk más állagban. A tökéletes al dente tészta isteni volt, jól passzolt minden hozzá a tányéron. A másik fogásunk egy extra szűz olívaolajjal megöntözött cukkini krémleves volt, amelyben garnélák voltak elrejtve. Elég kiadós mennyiség, de nagyon friss hatása volt, így szinte etette magát. Az aromája kissé zöldborsós beütésű, nyilván a zsengeség miatt.

Főételből vannak külön vegetáriánusak, húsosak és halasak  – természetesen mi utóbbiakra szavaztunk. A bal oldali egy kakashal filé hirtelen sült spárgával, paradicsommal és újkrumplival – ami kissé olyan volt konyhatechnológiailag, mint amit bundáztak volna. A paradicsomos mártás nem volt túl tolakodó, és elég kiadós mennyiségű is, egytálételnek is megfelelő lenne. Bevalljuk, a másikat izgalmasabbnak találtuk. Ez egy adriai tonhalfilé pisztáciával megszórva, alatta édesburgonya püré, amelyben articsókák dagonyáznak, és garnéla alaplével locsolták meg jus gyanánt. Nekünk gondolatiságában ez különlegesebb volt, olyan alapanyagok lettek a tányéron összeházasítva, amelyeket nem gondoltunk volna korábban összepasszolónak. A Dijana tehát a Kanova méltó kistestvére, ha az ember egy kissé finomított, jó házikosztot enne, amikor az ételek nincsenek túlbonyolítva, hanem az alapanyagok a maguk valójában állnak ki a porondra.

Enteriőrfotók: PR, gasztrofotók: The Gentleman’s Review