A velencei Adriatica étteremnek otthont adó Il Palazzo Experimental szállodáról már itt írtunk, az alábbiakban így csak az á la carte vacsoramenüről általunk kipróbált fogásokról lesz szó. A vendéglátóegység stílusa elég különleges, egy kissé olyan, mintha az ember hirtelen egy  Wes Anderson-moziba csöppent volna. Posztmodern és retró keverék, mégis nagyon mai ízléssel összerakva, ami a szállodaláncnak több ízben is dolgozó Dorothée Meilichzon esztétikai bravúrját dicséri. Az étterem a legszebb valóját talán napközben mutatja meg, napsütésben élnek igazából a valós árnyalatok, de este is roppant hangulatos itt lenni. A hotelnek két bárja is van, az étteremben saját bártender keveri a koktélokat. De akkor ugorjunk is neki az aktuális menünek, amely tökéletesen hozta azt a minőséget az ízek és a tálalás terén is, amit az ember egy fine bistrótól elvár – az asztal márványlapja pedig mint látszik, még az Instagramra való fotógyártáshoz is tökéletes háttér.

Három fogást ettünk, egy-egy hideg előételt, egy-egy főételt (amelyből az egyik az olaszoknál bevett első, míg a másik második fogás volt), és egy-egy desszertet. A baloldali előételünk nyers hosszúúszójú tonhalszeletek sora volt, amelyhez nektarint párosítottak. Ízesítésnek ott volt a gyömbér, a füstölt paprikapor és a kínai bazsalikom. Eddig még csak kékúszójú tonhalat ettünk, így jó volt ezt a fajt is kipróbálni – bár nem meglepetés, hogy szinte semmi különbség nincs a kettő közt. Ez a carpaccio telitalálat volt, nagyon lágy, az ízesítés nem tolakodó, se perc alatt eltűnt így a tányérról. A másik képen hirtelen kifőzött vénuszkagylót látunk, amelyhez cseresznyeparadicsomot társítottak. Szép nyitánya volt a vacsorának.

Kezdjük a tésztával, ha már a menün is ez lenne a sorrend! Még Olaszországban sem sűrűn érezzük azt, hogy igazán kiváló a tészta minősége. No, hát itt az első falatnál egyértelmű volt azonban, hogy egy tökéletes papardellével van dolgunk, amelyre kacsaragu került. Vizuálisan is jól mutatott, hogy kétféle szósz is került rá az ízkomplexitás kedvéért, a zöld rukkolapestó, a másik pedig piros bogyósgyümölcsökből van. Érdekes mix. Egyébként a húsokhoz nyilván jól mennek a gyümölcsök, de sikerült ezt egy plusz szintre emelni, hogy egy tésztaétel feltétjeként próbálták most ki a dolgot. A rukkolából készült szósz is különlegesség, izgalmas is volt ízre így együtt az egész a hagymaporral megspékelve. A másik tányéron egy farkassügér filé, amelyhez a köret ribizlis cukkini, mángoldpüré és némi citromos-mentaolajos szósz. Könnyű és különleges kompozíció.

Desszert gyanánt egy klasszikus tiramisút választottunk egynek, igazából ehhez csak annyit tudnánk hozzáfűzni, hogy a műfaj kiválósága, rég ettünk ilyen könnyed kávés, mascarponés babapiskótát, ahol semelyik komponens sem túl hangsúlyos a többi rovására. A másik desszertünk érdekesebbnek ígérkezett: összezúzott habcsók, vaníliás tejszínhabbal, málnával és málnaszósszal. Fizimiskára a tökéletes nőies desszert egyébként. Textúrára elég izgalmas volt, hogy bár az ember kanalazza be a fogást, mégis mintha alig enne valami, a szájban ez a nem túl kis adag olyan könnyeden oldódik fel. Az egyik legjobb desszertélményünk mostanság. De nem akarnánk senkit sem befolyásolni, hiszen a házi fagyiválogatásuk is biztos kiváló!

Enteriőrfotó: PR, gasztrofotók: The Gentleman’s Review