A címben használt jelző itt most eléggé adja magát, lévén a a Hotel Clark épületében található étterem kommunikációja és vizualitása is erre, a Lánchíd oroszlánszobraira ráhúzott  “oroszlánkirályos” imázsra játszik rá. A négycsillag superior besorolású szállodának igazából két gasztrohelye is van, az egyik ebből a nyolcadik emeleten. A Leo Rooftop Budapest jelenleg a város egyik legmenőbb tetőteraszos koktélbárja, ahova érdemes jó előre asztalt foglalni, mert szinte konstans tele van ebben az időszakban a pazar dunai panorámájának köszönhetően. Bár itt is lehet enni, mi most a bárral is rendelkező, földszinten lévő bisztrójukat próbáltuk ki a meghívásukra – a Hotel Clarkkal való kollaborációnk részeként. A káprázatos enteriőrt az Humbert&Poyet belsőépítész iroda tervezte, mint a világ összes Beefbarját. Merthogy anno ugye ez is az volt (teszteltük is évekkel ezelőtt), viszont azóta nem jártunk itt, hogy a magyaros kulináriát fókuszba helyező menő gasztroszpotként brandingelte át a megújult vezetőség és csapat. Ennek a hiátusnak vetettünk most véget, és nem csalódtunk. Mondjuk is, miért!

Az enteriőr még évek múltán is szupermenő, a bársonybútorok, a hexagoncsempék vagy a világítótestek semmit sem vesztítettek a frissességükből. És olyan jó látni, hogy amikor van egy ilyen erős beltér, attól a konyha sem marad le, sőt! Valószínűleg itt van most Budapest és Magyarország egyik legerősebb koktélkoncepciója. Az italokat a tarot kártyák ihlették, mi többet is kóstoltunk közülük. Kedvenceink a Cooracao do Mundo és a The Hanged Pineapple voltak, előbbi abszolút hozza azt a show-t, amelyet manapság egy menő külföldi bárban is mindenhol megtalálunk legalább egy tételnél. A mezcal alapú, tonikos, mogyorót, szőlőt, narancsot és bodzát tartalmazó kék koktél egy üvegbúra alatt érkezik, amely alól palo santo füst távozik roppant látványosan, amikor a felszolgáló leemeli azt. A pohárban még a jégkocka is különleges: egy monstera pálmalevélből kialakított oroszlánmancs nyom emlékeztet minket arra, hogy hol is vagyunk. A másik favoritunkat, a rumos, kókuszvízes, citromos, ananászos keveréket desszert gyanánt ittuk egyébként, és meglepő volt, hogy mennyire nem édes – a pina coladához köze sincs, pedig valami ilyesmit vártunk. A kefírhab a tetején nagyon finom, tökéletes vacsorazáró, ha hozzánk hasonlóan belétek sem igazán fér már édesség.

Szokásunktól eltérően nem feltétlen azokat az ételeket illusztráljuk, amelyeket kóstoltunk, mert szeretnénk minél több fogásukra ráirányítani most a figyelmeteket. A tálalás sok esetben kifejezetten gyönyörű – persze, vannak olyan fogások, ahol annyira nem lehet franciáskodni, hiszen kifejezetten házias hazai ételekről van szó, s ezt az érzetet a konyha is igyekezett megtartani. Az előételek kiválasztásánál nagyon gondolkodtunk a joghurtos, kókuszos, homoktövises sült cékla carpacción, de végül is a fürjtojással és savanyított zöldségekkel érkező marhatatár-bélszín, valamint a rizi-bizin tálalt rántott kecskesajt mellett döntöttünk. Nem bántuk meg egyiket se, előbbi textúrája és ízharmóniája csillagos ötös ebben a műfajban – pláne szerettük, hogy még a savanyúság is szépen volt elrendezve a tányéron, nem külön tálkában érkezett. A bundázott kecskesajt labdák tökéletesek bemelegítés gyanánt, nem olajosak, ahogy az alájuk tett zöldborsós rizottó is roppant könnyű, nem telít. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mint valami kortárs műalkotás, úgy néz ki a tányéron.

Az egyik főétel, amelyet feltétlenül ki akartunk próbálni az a homárszósszal, edamame babbal és fekete rizzsel  körített tőkehal, amely egy igazán könnyed választás a diétázóknak vagy a nem különösen éhesen érkezőknek – amilyenek mi is voltunk (kivált a szobánkba bekészített welcome macaron tál után). Mindenképpen ki akartunk próbálni a nyáron sláger klasszikust, a salátaszívvel párosított tojásos galuskát is, amelyhez itt parmezán és szarvasgombaszeletek is dukálnak. Ezt majd legközelebb, mert sajnos elcsábultunk a kevésbé rendkívülinek hangzó, ám annál finomabb rántott tanyasi csirkére, amely mellé savanyúság és édesburgonya csipsz jár. Roppant otthonos a feeling, éppen elég a mennyiség  – köret ehhez már nem kell, de ha mégis, a sült-fokhagymás burgonyapürét javasoljuk.

Mint mondtuk, igazából édességet már nem nagyon akartunk enni, a pisztáciás, kakaós epertortát viszont azért kipróbáltuk, és örültünk neki, hogy ezt még valahogy magunkba plántáltunk. Egy szép kompozíciót kapunk, adagra abszolút elég két főre is. Nem gejl, minden íz és halmazállapot a helyén, egy remek desszert így a végeredmény. Legközelebb azonban feltétlenül kirendeljük a mandulával megszórt, karamellfagylaltos madártejet is! Tegyetek így ti is!

Fotók:, PR (enteriőr), Zombori András (gasztro), The Gentleman’s Review (csak a tarot-kártyák)
2022.július 11.