A velencei Riva degli Schiavoni sétányon épült, a 2012 óta a Relais & Chateaux csoportosuláshoz tartozó, ötcsillagos Londra Palace Venezia luxusszállodát 1853-ban nyitották meg. Eredetileg Hotel d’Angleterre volt a neve, amely mellé 1865-ben építettek még egy házat, amely az Hotel Beau Rivage nevet kapta. A két hotel később egyesült, de 1920-ban olaszosítani kellett a nevét Bella Rivára Mussolini rendeletének értelmében, amely megtiltotta az idegennyelvű cégéreket. A fasizmus után Hotel Londres et Beau Rivage lett, 1973-ban pedig felvette a Hotel Londra Palace nevet. Több híresség is megszállt itt, Csajkovszkij például itt komponálta az önmaga által mind közül legszebbnek tartott IV. szimfóniáját, de Jules Verne is megszállt itt, eme apropóból a hotel gyertyákkal írta ki a homlokzatra a nevét. Tiszteletből mindkettőjükről elneveztek egy-egy lakosztályt is itt, amelyeket érdemes is kipróbálni, hiszen minden felújított szobában és suite-ben a híres velencei manufaktúrától, a Fortunytól vannak a világítótestek. Nem így a hotel éttermében, az LPV Ristorantéban, ahol a külcsín a klasszikus velencei dekorációt idézi: azaz muránói tükrök, csillárok és üvegcsecsebecsék mindenütt, igazán elegánssá téve a miliőt. Mi imádtuk, amikor egy hónapja kipróbáltuk az éttermet és megkóstoltuk a különleges menü egy-egy fogását. Az ételeket három nagy csoportba rendezték: a Víz a tenger gyümölcseit és a halakat tartalmazza, a Föld a húsos fogásokat, míg a Levegő a vegetáriánus és vegán opciókat. Mi most az első kettő legérdekesebbnek tűnő tételeit teszteltük.

Hideg előétel gyanánt két tatárt kértünk. Balra az durvára aprított tengeri sügérből van, amelyhez húsos sziksófűt kevertek. A díszítés rajta bazsalikom, narancs, rózsaszín grépfrút és virág. Egy nagyon üde kompozíció, és díjaztuk, hogy el mertek rugaszkodni a vörös tonhaltól, és egy olyan fajt választottak, amelyből más nem csinál ilyesféle marinált előételt. A másik oldalon az marhatatár, amelynek az ízét a belereszelt lime árnyalja, de került rá menta és kaviár is. Szintén szokatlan dolog két ennyire eltérő alapanyagot, mint a vöröshús és az ikra keverni, de a kontraszt jó volt, és nem csak látványra. A két tésztaételünk sem szokványos, balra az ott egy stracciatella sajttal, szardellával és garnélatatárral töltött ravioli, amelyet a népszerű mediterrán ráklevessel, a bisque-kel locsoltak meg. Az egyik legjobb pastaélményünk evör. Mellette a spagetti sem kispályás, ugyanis ez a tészta a Dolomitokban készült, a minőségéről híres Felicetti gyárban. A kristálytiszta forrásvízzel gyúrt, magashegyi levegőn kiszáradt tésztát egy olasz szenátorról nevezték el, megfőzve az illatában a friss tej, a burgonyapüré és a sült gesztenye aromáit is felfedezni vélik egyesek. Mi mondjuk nem tartozunk közéjük. A feltét borjúragú és fekete szarvasgomba keveréke, amelyhez egy sáfrányos szósz párosult. Mesés!

Az egyik főételünk vörös tengeri sügér filé volt, amelyhez egy ilyen levesszerű köretet párosítottak, amiben volt krumpli, paradicsom és kagyló is, meg az úgynevezett bottarga. Ez utóbbi nem más, mint egy sózott, szárított, kb. négy-öt hónapig érlelt és préselt rúd, amelynek az alapanyaga meglepő módon halikra. Különböző halakból is készülhet, de általában tengeri pérhal ikráját használják hozzá. Lényegében úgy használják, mint a parmezánt, a sós és aromás reszeléket ételízesítő gyanánt vetik be. Az élénksárga bottarga di muginét Szardínia aranyaként is emlegetik. A másik főételünk pedig egy tipikus velencei fogás: borjúmáj velencei módra polentával – amihez járt májterrine is, de az nincs a képen, ne keressétek! Igazából ízre semennyire sem különbözik a mi resztelt májunktól, olyan mint egy jó hagymás májpörkölt. Nem mondjuk, hogy mindennap ennénk ilyet, de annyi helyen láttuk már kiírva, hogy muszáj voltunk egyszer megkóstolni – és az akkor már legyen a legjobb helyen, ugye. Ez volt az a pont, amikor már alig bírtunk enni, így csak egy desszertet választottunk – bár a konyha nagyon büszke a saját signature tiramisújára, de mivel egy nappal azelőtt is ettünk olyat, így ezt most passzoltuk. Szintén sok helyen lehet millefogliét is enni Velencében, de nem ám ilyet! A krém itt narancsos ízesítésű, és yuzu citromos öntetet is kapott az édesség. Abszolút levett a lábunkról, méltó befejezésnek tartottuk így az este végére.

Enteriőrfotó: PR, gasztrofotók: The Gentleman’s Review