Párizs nem fukarkodik éppen a Michelin-csillagos élményekkel, rengeteg jó étterem van a városban – azonban nem mindegyiknek a tulajdonosa volt a Disney L’ecsó című, közkedvelt rajzfilmjének a szinkronhangja. A többek közt a Le Chibertát is tulajdonló Guy Savoy viszont igen – persze elsősorban nem ezért érdemes hozzájuk betérni. A Diadalívnél lévő, a neves gasztrokalauz által egy csillaggal jutalmazott fine dining étteremtől mi vacsorára kaptunk meghívást, bár a modern, dizájnos terek valószínűleg délben is pont ilyen sejtelmesek. A vendégtér több helyiségre oszlik, ezeket hol műalkotások, hol borhűtők dekorálják. Mi a középső traktusban foglaltunk helyet, és roppant izgatottan vártuk, mit tartogat számunkra az este. Ha ti is kíváncsiak vagytok, akkor virtuálisan most tartsatok velünk!
A champagne mellé kétféle amuse bouche-t kaptunk, az egyik borsós, a másik sütőtökös volt, és innentől fogva szinte kiapadhatatlannak tetszettek a kenyértartalékai a háznak. Kétféle péksütemény közül választhattunk, normál vagy teljeskiőrlésű, mindkettő roppant jó minőségű volt. Bár a kaviár ihlette degusztációs menüre szavaztunk az á la carte helyett, itt-ott kértünk azért bele némi csavart, hogy többfélét is kóstolhassunk. Az étterem csapata kifogástalan, ezt a kérésünket is zokszó nélkül teljesítették, ahogy egész este lesték a vendégek legkisebb rezdülését is, töltötték után a vizet, vagy kínálták az újabb kenyéradagot.
Előételből is különbözőt rendeltünk (az á la carte adagok ezeknél lényegesen nagyobbak), az egyik egy mángolddal töltött, tésztájában is zöldséges ravioli volt, amelyet egyfajta hab keretezett, ami egy különleges konyhatechnológiai eljárásnak köszönhette megszületését, becsületes neve ugyanis: sütőben grillezett parmezán tej. A másik előételünk tépett rák volt, amely körül friss alma és édeskömény pöttyök köröztek vidáman. De az igazi attrakció a feltét volt itt: a madagaszkári Rova kaviármanufaktúra 1400 méteren neveli a tokhalakat, amelyek ezt a csemegét “érlelik” magukban. (És ennek megkérik az árát is, az itt látható Imperial kaviár kilója közel egymillió forint.)
A halak közül a csukát próbáltuk, amelyhez langusztát és shimeji gombát párosítottak, az ételt pedig a hal ikrája koronázta meg, amely úgy trónolt az absztrakt kompozíción, akárha féltve őrzött sárga gyémánt lett volna. Ízélményben ez volt az egyik highlightja a vacsorának. Főétel gyanánt konfitált kakasmellet kaptunk, amelyhet a köret töltött spárga volt némi kesudióval. Az érdekessége ennek az ételnek a töltelékben lévő Colonnata szalonna, amelynek a zsírtartalma 90% körül van, és több hónapig érlelik lezárva egy carrarai márványból faragott medencében. A palate cleanserünk pedig ez a sajtos csoda volt!
Az elődesszertünk ez az újraértelmezett limoncello baba volt, ami ugye citromlikőrbe áztatott piskóta lényegében. Ugye ez egy nápolyi édesség – persze, ott másfél euróért az utcán teljesen másképp néz ki, közel sem ennyire szofisztikált az eredetileg rumos verzió. A kalapja alatt az ott grépfrút szorbé, de a citromfüves íz is eléggé benne volt ebben az édességben. Az egyik desszertünk ez a csokis-sherrys-áfonyás költemény volt, amely lényegében egy clafoutis parafrázisa, azaz a tipikus, szinte minden francia bisztróban kapható tejpitéé. Az áfonya nemcsak a konkrét gyümölcsben, hanem a tetején szorbé állagban is megjelenik. A másik desszertünk az alábbi volt: savanyított céklán ült a gránátalmás pannacotta, a tetején pedig juhsajt fagylalt trónolt. A petit four zárta végül a menüt három különféle falatkával: klasszikus fahéjas csiga, citromos tartlette és gyümölcszselé. Azaz a tökéletes befejezés a nem túl édes desszertek után.
Fotók: PR (enteriőr), The Gentleman’s Review (étel)
2022. április 19.
