A Kempinski Palace Portorozról már itt írtunk, két estét töltöttünk el Szlovénia legszebb szállodájában, ebből az egyiken maradtunk a hotelben, hogy kipróbáljuk a Michelin Guide által is ajánlott fine dining éttermüket, a Restaurant Sophiát. Hogy miért ez a neve? Hát mert a híres olasz filmcsillag, Sophia Loren is itt vacsorázott egyszer. Az étterem a magasföldszinten helyezkedik el, és bár gyönyörű az enteriőrje a különleges kialakítású oszlopaival, a jó idő meggyőzött minket, hogy a teraszukon költsük el inkább az estebédet –  ahogy egyébként mindenkit, mint konstatáltuk. Már a kenyerek is roppant meggyőzőek voltak, pláne a croissant tésztára hajazót szerettük az isztriai szarvasgombás vajjal, de nagyon menőn nézett ki a Poison feliratú olívaolaj is. Nagy reményekkel indultunk hát neki a degusztációs menüknek, merthogy kettő is van: egy húsos és egy halas sor, egyaránt 5-5 fogással, plusz egy amuse bouche-sal és a petit fourral. Mindkettőt kipróbáltuk, nem tudnánk dönteni közülük, nektek is azt ajánljuk, hogy így kérjétek az aktuális összeállítást! (A mi amuse bouche-unk egyébként egy mascarponés krém volt tökmagolajjal, amit egy focaccia tésztás grissinivel kellett kitunkolni.)

A hideg előételek önmagukért beszélnek, mint két művészeti alkotás. Balra marinált lazaccarpaccio egy helyi sajtfélével és cseresznyeszósszal, jobbra pedig érlelt marhacarpaccio, házilag, fürjtojásból készített majonézzel és úgynevezett szarvasgombás croissant-nal. Mindkettő nagyon könnyed nyitány volt, aki a nyers húsféléket szereti, az nem csalódhatott egyszerűen. Ami azonban különleges élmény volt, az a tésztaféleség a húsos előételben. Sokkal nehézkesebb, szalonnásabb volt a tésztája, mint egy croissant-é, de nagyon ízletes és különleges. Már itt adtunk egy képzeletbeli piros pontot.

A menüben nagyon szerettük a leveseket, jobbra az egy krémes marhahúsleves ropogós, marhahússal töltött rollokkal. Tartalmas, ízes, mégis könnyű, nem is várhatnánk többet ettől a műfajtól. A másik pedig egy borotvakagyló leves, amelyben a levesbetét paradicsom volt. Remekül megidézte a klasszikus bisque-ek ízvilágát – noha nem is rákból készült ugye. Az utunk vége felé voltunk ekkor és már nagyon vágytunk egy-egy jó levesre. Végre megkaptuk.

A tésztaételeinkben sem találtunk kivetnivalót. Nem voltak túlbonyolítva, nehéz szószokban megforgatva, csak a jó minőségű pasta és némi feltét. A baloldali egy puttanesca szószos papardelle volt, azaz szélesmetélt örömlány módra. A legnépszerűbb eredettörténete az a fogásnak, hogy egy provanszál származású örömlány, bizonyos Yvette “La Francese” Nápolyba szegődött madámnak, és ott a vendégeinek egy olyan tésztát ütött össze, amely szülőföldje alapanyagait tartalmazta: olaj- és kapribogyót, olívaolajat, szardellát és fokhagymát, amelyet paradicsommal és petrezselyemmel egészített ki. A másik tésztánk egy gnocchi volt, amelyhez gombát, tokaszalonnát és mogyoróhabot párosítottak – nekünk ez jött be inkább a különlegessége miatt.

Az egyik főételünk egy citromfüves rizottó volt, nagyon dekoratív tálalásban. Az olívaolajjal és a piros tuille-lel az olasz trikolórt idézte meg számunkra – elvégre ezen a vidéken jelentős az olaszajkúak száma is. A feltét grillezett tengeri hal volt (közönséges umbrahal), pont elégséges így a menüsor vége felé. Bevalljuk, ízekben azért ennél izgalmasabbnak tartottuk a báránysteak-et (ott a hirtelen sült zöldségek alatt), amelyhez krémes krumplipürét párosítottak, és jus-vel locsoltak meg.

Mindkét desszertünk igazán érdekes formában érkezett, bár csak a jobboldalinak volt benne a nevében a dekonstruktivista jelző. Ez egyébként egy klasszikus isztriai sütemény új parafrázisa, amikor a hagyományos desszertet alkotóelemeire robbantották szét. A vajaskekszek és a vaníliakrém mellett az ott málna szorbé, és a végére már tényleg nagyon kíváncsiak lettünk, hogyan is nézhet ki az eredeti verzió. A baloldali pedig igazából egy csokoládéválogatás, többféle csoki (egészen pontosan hatféle), némi karamell és törökméz is volt benne. Bár masszív adagnak tűnik, valójában roppant könnyű, tökéletes lezárása a menünek.

Enteriőrfotó: PR, gasztrofotók: The Gentleman’s Review