Egy korábbi cikkünkben írtunk már Rovinj városának legnagyobb fejlesztéséről és a város szélén található menő luxusszállodáról, a The Leading Hotels of the World csoportosuláshoz tartozó Grand Park Hotel Rovinjról. A tulajdonos Maistra Collection Horvátország talán legnagyobb szállodalánca, kíváncsiak voltunk hát, milyen a Michelin Guide által ajánlott fine dining éttermük, a Cap Aureo. A rovinji óvárosra, az új jachtkikötőre és a tengerre is panorámás étterem a szálloda ötödik emeletén található. Az enteriőrjét a világhírű építész-dizájner, Piero Lissoni tervezte, a miliőnek van egy nagyon impozáns, ugyanakkor mégis sejtelmes hangulata (köszönhetően a sötét árnyalatok használatának is), egy olyan hely, ahol az ember nem feszeng ugyan, de mégis jó egy picit kicsípnie magát. A Cap Aureo az egyik legkülönlegesebb koncepciójú fine dining hely, ahol valaha jártunk, ahol egy picit még mi is megilletődtünk.

Már a welcome pezsgő sem mindennapi, az étterem a Brillecart-Salmon champagne háztól ajánl indítót, a patinás pincészettől, amelytől például itthon alig tart valaki tételt, mivel nem éppen egy kommersz márka. Ezután jön azonban az igazi meglepetés! Az ember egy fix, sok fogásos degusztációs menüre számít, amelyen az ételsor a legakkurátusabban van kitalálva. Nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk, ugyanis nem ez a helyzet. Kapunk egy könyvecskét helyette, több mint húsz fogással, és mi állíthatjuk össze a saját menünket. Aki nagyon éhes, természetesen dönthet úgyis, hogy akár 20-at is kikér, mi azonban ennél kevesebbre szavaztunk, és így is művészet volt abszolválni a feladatot, a nem beleszámolt amuse bouche-tól a petit fourig összesen 19-szer tett le elénk a felszolgáló egy tányért, tálkát vagy tálcát – mindben más-más étellel. (Igaz, voltak olyan fogások, ahol nem ugyanazt kértük, hogy minél több mindent tudjuk kóstolni, éltünk a felvetéssel, hogy egyikünk inkább halas, másikunk inkább húsos menüt kapjon.)

A könnyed, habos amuse bouche után kezdésnek az isztriásított tacóra szavaztunk, amelyben a tölteték földimogyoró darabokkal megszórt Veli Jože sajt volt – utóbbi egy helyi fajta -, rajta pedig saláta. A roppanós kukoricatészta, a krémes töltelék és a puha saláta texturálisan nagyon jól kiegészítették egymást. Nagyjából itt fogytak el az aperitifnek szánt signature koktéljaink is, a jázminos, répás, sáfrányos és citrusos Follow The Rabbit és a csokis-epres All about Strawberry egyszerűen megitatták magukat, átadva a helyüket borsornak, amelynek keretében remek helyi tételeket is kóstolhatunk a ház gyűjteményéből. És akkor nézzük most a highlightjainkat! Nyugalom, nem fogunk mindegyik fogásról litániát írni – holott megérdemelnék -, csak a kedvenceinket fogjuk méltatni, hogy még befogadható terjedelmű legyen az anyag.

A vacsora első blokkjában hatalmas kedvencünk voltak az érlelt és füstölt sütőtök szeletek, amelyet ők elegánsan csak sonkának (prosciuttónak) hívnak, kicsit hajazva a carpaccio műfajára is. A szeletekre sütőtök krém, savanyított bodzavirág, tökmagpaszta és narancsbefőtt került – nyilván nemcsak azért, hogy jól nézzen ki a tányér az Instagramon, pedig ez a cél is maximálisan teljesült. Mellé tökmagágyon kapunk egy olívaolaj és kávéaromájú bureket, a híres délszláv pékárut. Remek elgondolás, csodás kivitelezés! De emeljük ki még a „Föld, krém, sós” fantázianevű jeruzsálemi articsókát is, amelynek a tetején némi gomba és virág dekoráció mellett Sevruga kaviár trónol, és a hagyományosan Piemont tartományban főzött bagna caudá, egy fokhagymából és szardellából készült szószt párosítottak mellé.

A „Karfiol – karfiol – karfiol” nevű étek tényleg az, mint amit a neve is sugall: karfiol, csak éppen a zöldség különböző konyhatechnológia által kerül rá a tányérra. A párolt, sült és püré állagban egymásra pakolt névadóból az első verzió friss kecskesajtban készült, ehhez karamellizált élesztőt és őszi szarvasgombát párosítottak, amely Isztria egyik legfontosabb exportcikke a kiugróan jó minősége okán. Jár mellé még egy tésztalabda is, amelynek állaga és íze leginkább a lángoséra emlékeztet – nyilván ez is olajban sül, ez a dolog nyitja. Csodás volt tálalásra és ízre is továbbá a marinált barbecue nyúlcomb is, amely mellé nyári gomba és a Rovinjhoz közel eső, festői Lim fjordban szüretelt osztrigából készül szósz dukált.

Az „Élet az aljon” névre hallgató kompozíció két tenger gyümölcsét tartalmazott. Az észak-nyugat-isztriai Novigradból származó fésűkagyló csodásan festett a retekszeletekkel és némi kaviárral, a polipkar falatokhoz pedig egyszerű fokhagymás-olívaolajos szószt párosított a séf. És miért is ne tette volna, hiszen ez az a produktum, amelyről szintén híres az Isztriai-félsziget. Szintúgy remek volt a répa, sült uborka és krumpli alkotta mártásban lubickoló malacravioli, amelyen a puffasztott bőrke volt a korona. A krémes alap, a puha házitészta és a ropogós csipsz-szerűség izgalmas egyveleget alkot az ember szájában.

Az eddigi legjobb „káposztaélményünk” következik most! Az idézőjel nem véletlen, ugyanis a Collard green nem káposzta, de valami olyasmi, és a régiónkban egyelőre annyira furabogárnak számít, hogy nincs is rá még szó az angol eredetin kívül. Kivált az USA déli államaiban használják előszeretettel. Nincs rá jobb szó, crunchy, ropogós, olyan, hogy az ember egy zacskóval is meg tudna belőle enni – és mennyivel egészségesebb is lenne, mint a burgonyaszirom. A nagy levél itt eltakarja a tulajdonképpeni ételt, a kagylót, a sózott, sült ördöghalat és a francia vajmártást. Habár csak egy falatnyi volt a szénen sült, rozmaringgal illatosított kacsa, ez nem von le az értékéből, sőt! Hagymával és virágokkal erősítették a tányér tartalmát körítés gyanánt.

A cuki, szalmán tálalt palate cleanser után jött az egyáltalán nem gejl, picit talán egészségesnek is mondható desszert, az első blikkre üstökösre hajazó, valójában kecskesajt habos, savanyú meggyes tart. A textúráért, hogy ilyen crumble-ös módon lett megszórva a gyümölccsel, nagy piros pontot adunk. Másik desszert gyanánt egy sajttálat választottunk, amelynek „Isztria címere” a fantázianeve. A különböző féle tehénsajt falatokhoz kapunk egy borsos-mazsolás meleg kenyérszeletet és pár kanálnyi birsalma és zeller csatnit. A különlegessége viszont az a dolognak, hogy minden sajtkocka tetején ott figyel egy gumimaci, a desszertbor párosítás. Egy spéci technológiával zselésítik a nedűt, ezzel a koncepcióval pedig egyedül vannak jelenleg a világon. A petit four szintén alapvetően a zselék köré épült, de bevalljuk, ezzel a vacsora végén már hadilábon álltunk. A Cap Aureóból ugyanis nem lehet éhesen távozni, ezt biztosan állíthatjuk!

Ételfotók: The Gentleman’s Review, Enteriőrfotók: PR