Itt már írtunk a San Canzian Village & Hotelről, mint szállodáról, de muszáj volt egy külön bejegyzést szentelnünk a Michelin Guide által is ajánlott fine dining éttermüknek, olyan sok finomságot és szépséget ettünk végig. Az étteremre dizájnban egyébként pont ugyanaz jellemző, mint a hotel egészére, szóval feltétlen olvassátok ehhez hozzá a másik cikket is. A hely egyébként kifejezetten otthonos, a látványkonyhás, panorámaablakos nagy vendégtér mellett van egy kis nappalisarok is könyvespolccal meg kanapéval, illetve innen nyílik a borospince is – az asztalunk éppen ott volt előtte. Vannak nemzetközi tételeik (még tokaji aszújuk is az Oremustól), de természetesen az isztriai nedűk viszik a prímet, mi is többet kóstoltunk belőlük. De koktélban is nagyon erősek, alább be is raktuk a kedvencünket. Háromféle módon lehet elkölteni a vacsorát: ha nem vagyunk nagyon éhesek, ott a négyfogásos menü, ha viszont mindent is kipróbálnánk, akkor a Signature Luciano menüt ajánljuk (mi ettünk ilyet is, meg olyat is). De először láttunk vegetáriánus degusztációs menüt is, szóval ezért adtunk is már egy nagy piros pontot rögtön az elején.

Még mielőtt azonban nekikezdünk a fogásoknak, vessünk egy pillantást a napraforgómag ágyon csücsülő amuse bouche falatokra (mindegyik egy élmény volt) és a kenyerekre! Háromfélét is kaptunk utóbbiból, jó volt ez a ropogós is, de a kedvenc az a focaccia volt, amelyet a Ház olívaolajába lehetett tunkolni. Bár azt gondolnánk, hogy Isztrián a tenger közelsége miatt éppenséggel van só bőven, a séfnek a helyi gyártók mégsem feleltek meg, így az étterem Angliából importál Maldon sót, amelyhez kifejezetten javasolják, hogy használjunk borsot is. A sós, borsos, olajos, alapvetően liguriai eredetű lepénykenyér tényleg egy új regiszter.

Elöljáróban annyit, hogy az étterem egész menüjében rendre visszatér a ropogós és krémes állagú alkotóelemek harca vagy éppen harmóniája, ezt ki-ki döntse el saját maga. Mivel említettük fentebb, hogy két különböző menüt próbáltunk, így nem pont ebben a sorrendben érkeztek a fogások, ahogy itt a képek párosítva vannak – lévén ugye az egyikben jóval kevesebb darab volt. A bal oldali előétel olyan, mintha egy isztriai rétbe haraptunk volna. Az alapja a Kumparička kecskefarmról származó sajtból készült krém, amelyhez vadspárgát párosítottak, némi virággal megszórták, egy kis kamillasziruppal nyakon öntötték, majd odatámasztottak hozzá két szeletke mandularopogóst. Csodás volt, könnyű, friss, egyszerű, maga a természet. A jobb oldali kreáció alapja savanyított sütőtök, amelyhez az aioli szósz szójatejből és sütőtökolajból készült, a dekoráció pedig sütőtök tuille és szárított zsálya rajta.

A bal oldalon egy nyers “tonhaltésztát” látunk, azaz a hal spagettiszerűen lett felszeletelve, amelyhez kaviárt, szezám aioli szószt és édes szezámhártyát párosítottak. Látványra nekünk nagyon hasonló volt az előbbihez, érdemesebb lett volna talán valahogy markánsabban elkülöníteni, azonban ízre mennyei, halimádóknak kötelező. A jobboldali tésztaételünk alapja az emilia-romagnai cappelletti  tészta, ami nevét ugye arról kapta, hogy alakja hasonlít a kalaphoz. A szintén ebből az olasz tartományból elhíresült tortellinitől az különbözteti meg, hogy nagyobb a mérete és vastagabb a tésztája. A miénk itt gombával volt töltve, amihez még pluszban jött a sötét trombitagomba, az egészre meg egy sűrű alaplé lett rálocsolva. Imádtuk ezt is.

A bal oldali garnélához fenyőmagolajat és -magot adtak, amire jött a fenyőmagkrém és a bisque zselé. Egy korábbi posztunkban már írtunk erről a népszerű francia krémlevesről, amely általában rákhúsból készül. Ez az étel nagyon karakteresen sűrítette magába a Mediterráneum esszenciáját. Jól átgondolt és magas fokon kivitelezett, jár a gratuláció érte. Érdekes, hogy nemcsak nálunk, hanem a szomszéd asztalnál is az egyik kedvenc a sima polenta lett, amelyre gazdagon szeletelték rá a fekete szarvasgombát. A főtt kukoricalisztből készült puliszkánál nehéz plasztikusabb szegényeledelt elképzelni, amelynek egy fricskát ad a világ egyik legdrágább alapanyagának tartott gombaféle. (Még akkor is, ha a szarvasgomba nagyhatalom Isztrián ez kis túlzással kb. olyan, mint nálunk az alma.)

A klasszik haléltelünk egy Isztrián kedvelt faj, a nagy rombuszhal volt, amely ki sem látszott a hántolt szotyola alól. A fehérmártásban szintén volt napraforgómag és spárga is, a zöld pöttyök pedig vadhagyma olajtól származnak. Ezt a halfélét már többször is kóstoltuk másként, érdekes volt így, bundázva enni. Mellette a kedvenc koktélunk.

A bárány nagyon puha volt, hozzá barna vajat olvasztottak, salottahagymát marináltak borban és tojáskrémet párosítottak. Szerettük nagyon, kivéve a bárány-csecsemőmirigyet küldtük vissza érintetlenül, azt soha sehol nem szeretjük, pedig biztos nagyon finom  – ha valaki szereti. A fésűkagyló is egészen izgalmas volt, hozzá füstölt rákkrémlevest és citrushabot társítottak, ami viszont kifejezetten izgalmas volt, az a kapribogyóból készült crumble – ami ugye hagyományosan a kekszmorzsát jelenti, és angolszász sütemények alkotóeleme.

Ezt a desszertet már látványra is imádtuk, nagyon jól mutatott a rusztikus tálon – persze, mint fentebb is látszik, mindegyik másik fogás is, a terítékpárosítás mesteri volt. Ami itt nem látszik, hogy a desszertalap szentjánoskenyérből és mandulából sütött keksz, amelyen a feltét többféle halmazállapotban (jobbára krém formában), de zeller, fehércsoki és citrom. Aztán a kamilla is visszaköszön egy házi jegestea formájában, de a főzet tartalmazott még levendulát, rozmaringot és citrusokat is. Mi ezt palate cleansernek ittuk, de az étlap szerint pre-dessert volt.

A másik desszertünk alapja a pinca nevű helyi péksütemény (lényegében kalácstészta), amelyen narancshab és olívalekvár került, quinoaszeletekkel. Tökéletes záróakkordja volt a vacsorának. Illetve természetesen ezután jött még a petit four is, amely macaront, brownie-t és egy masszív piskótaféleséget tartalmazott. Mit mondjunk, nem álltunk fel éhesen éppenséggel. Ti sem fogtok, ha hallgattok ránk, és útba ejtitek Bujét legalább egy vacsora erejéig!

Fotók: The Gentleman’s Review (gasztró), PR (enteriőr)