Párizsban nehezen tud az ember dönteni, hogy melyik városrészben is szálljon meg, hiszen bár más-más hangulatuk van, mégis jellegzetesen valami olyasmi, amit a francia filmekben nagyon szeretünk. November végi látogatásunk alkalmával így mi több negyedet is kipróbáltunk, az egyik választásunk pedig az impozáns sugárútra, a Grands Boulevard-ra esett, ugyanis egy hónappal korábban már teszteltük a neves párizsi hotelláncolat, az Experimental Group velencei egységét is, és azt imádtuk. Ennek a magyarázata, hogy a belsőépítész, Dorothée Meilichzon igazán különleges stílusérzékkel nyúlt ott a Dorsoduro-negyed szélén is a projekthez, miként tette azt a cég párizsi hoteljei közül a Hotel des Grands Boulevards-dal is. Az 1789-es nagy francia forradalom előtt felhúzott épület egyébként nem közvetlenül a sugárúton található, az utcafronttól kicsit hátrébb ugrik, a 18. századi épület nemcsak stílusában, hanem így is elkülönül a 19. századi hausmanni bérpalotáktól. A lugasos bekötő út és a bejárati ajtót őrző kutyaszobrok egyfajta vidékies atmoszférát kölcsönöznek neki, és ez belépve is így marad.

Nagyon tetszett nekünk, hogy mind a lobbyban, mint a szobában jól érezhető az a szándék, hogy a modern elemeket ötvözzék a retróval és a rusztikussal – utóbbit azonban nagyon finoman adagolta a tervező. A lobby tégla padlóburkolata, az itteni ülőalkalmatosságok kárpitjai mind e szándék alá muzsikálnak, és ami a tervező munkáit annyira figyelemreméltóvá teszi, az pont ez, hogy a részletekre is ennyire figyel, értjük ez alatt például a front desk mögött található akasztós részt, ahol a szobakulcsokat tárolják (merthogy természetesen nem kártyát kapunk) vagy a szobaajtók nagy, réz, dongó alakú kopogtatóit. Az 50 szoba mindegyike roppant bájos, szinten klisészerűen hozza azt, amit mi, utazók gondolunk arról, milyen lehet megszállni a francia fővárosban. Az ágyvégekkel kombinált textilmegoldások igazán látványossá teszik már az első pillanatot is, amikor benyitunk a szobába, és a fürdőszoba is roppant bájosan van kialakítva. A hotel színvilágára a pasztelles árnyalatok jellemzők ugyan, amely mégsem a babást jelenti, hanem egy kissé melankolikus hangulatot, ami olyannyira jól áll a városnak. Szerettük azt, hogy az éjjeli szekrények fa hokedlik, és mi pláne jól jártunk, hogy a hoteltől a legfelső emeletre kaptunk szobát. Ez ugyanis már a manzárdszint, azaz a tipikusan párizsias, beépített tetőtér, ahol robosztus látszógerendák segítettek elérni a padlásfeelinget. Tényleg nagyon ajánljuk ezt kipróbálásra!

A hotel a kivégzett XVI. Lajos király uralkodása alatt épült egy kert helyére. Természetesen, hogy a lakások fényhez jussanak, így udvar is tartozott az épülethez. Ezt azonban a szálloda tervezése során befedték egy üvegtetővel, itt alakították ki ugyanis az étteremrészt. A Giovanni Passerini séf által vezetett gasztrorészleg szíve ez a hely a központi bárral, amely mellett egy teremben ott a látványkonyha, és reggelikor a büféasztal is itt található. Az étterem egyértelműen egy titkos kert illúzióját kívánja megteremteni a sok növénnyel és a fa bútorzattal, tényleg nagyon klassz itt kezdeni a napot, vagy később beülni ide egy ebédre, vacsorára vagy csak egy italra bármikor a nap folyamán. (Természetesen a hely nem szállóvendégként, hanem az utcáról is látogatható  – kifejezetten ajánljuk a brunch időszakát dél és fél három közt!) A tervező az olyan részletekre is odafigyelt, minthogy a mosdónál a kézmosás egy kútszerű alkalmatosságnál történik, amelyhez a női és a férfi oldalról is hozzá lehet férni – egyszerűen mesteri! Az átriumos rész másik oldalán pedig ott a városban híresnek mondható, elegáns fizimiskát kapott The Shell bár, amelynek neve onnan jött, hogy a hotelben sok helyen visszaköszön a kagylómotívum – amely Marie Antoinette kedvence volt.

A hotelnek van egy másik bárja is, a The Shed azonban csak jó időben van nyitva, lévén a tetőn található. Ez a vendéglátóegység is a titkos kert toposzát idézi meg a maga eszközeivel: a növényzet, a fa paravánok, a lugasszerű atmoszféra, a bútorzat mind azt az illúziót keltik, hogy egy kertben ücsörgünk és nem egy tetőteraszon. Természetesen szezonon kívül is ki lehet ide ülni némi élelemmel és egy pohár borral, és élvezni a megérkezés örömét, hogy az ember végre itt van Párizsban, itt van ebben a gyönyörű szállodában. Akik meg akarták egyszer tapasztalni, milyen is, amikor az ember a filmekben olyan sokszor látott párizsi tűzfalakat vagy manzárdtetőket nézi testközelből, az ne is keresgéljen tovább!

Fotók: PR