A brit főváros bővelkedik jobbnál jobb és kreatívabbnál kreatívabb afternoon tea-kben, akár kifejezetten olyanokban is, amelyekben a gyerekek is örömüket lelik. Ezek közül az egyik legkülönlegesebb a Szépség és a Szörnyeteg tematikás délutáni tea a Waldorf Hilton hotelben. A Trafalgar térhez, a Covent Gardenhez és a Strandhez is közel eső luxusszálloda sok éve tartja immár étlapon a Be Our Guest nevű teaszertartását, ami ugye a Disney rajzfilm egyik híres betétdaláról kapta a nevét, amikor is Belle-t az elvarázsolt kastély háznépe meginvitálja vacsorára – miután visszautasította, hogy a Szörnyeteggel étkezzék az első este. Legutóbbi londoni utunk során mi is kipróbáltuk ezt a nem mindennapi élményt – és mint alább kiderül, ebben most semmi költői túlzás sincs!
Bár még le sem ültünk az asztalhoz, máris elkápráztatott minket az Homage étterem miliője. A klasszikus stílusú, oszlopos enteriőr jól visszaadja a mese báltermének hangulatát, amelyet csak megtámogat az élő hárfamuzsika, a hangszeren olykor ugyanis felcsendül a híres főcímdal, a Tales as old as time is, amikor a Szépség és a Szörnyeteg báliruhában táncol egymással. A rózsa, mint dekorációs elem vissza-visszatérő motívuma az étkezésnek. Először a kivilágított műfákon találkozni velük, majd a márványasztalon, amely tele van szórva vörös rózsaszirmokkal és a piros asztalkendő is rózsaformájúra van hajtogatva az ember előtt, amikor leül. Az asztal közepén búra alatt megvilágítva ott az elvarázsolt rózsa remake-je, amely a történet egész bonyodalmát okozza végül is. A Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve által 1740-ben írt regényben (és a Disney adaptációban is), a hidegszívű, fess herceghez egy téli este bekopogtatott egy rút öregasszony, aki menedéket kért a hóesésben, cserébe pedig egy rózsaszálat ajánlott fel. Az ifjú keveselte az ajándékot és taszította a vendég külseje, így elutasította a kérést. Az öregasszony figyelmeztette, hogy ne ítéljen pusztán a látszat alapján, mert az igazi szépség belül lakozik, de újból nemleges választ kapott. Erre az anyóka egy csodaszép tündérré változott, aki megbüntette szívtelenségéért és felszínességéért az ifjú herceget. Csúf szörnyeteggé változtatta át (háza népét pedig bútorokká és egyéb használati tárgyakká), de adott számára egy reménysugarat. Ameddig a rózsa utolsó szirma le nem hull, még megtörhető az átok. El kell érnie, hogy a rémísztő külső ellenére is belé szeressen valaki – ami ugye eléggé nehezített pálya, pláne, hogy a falusiak el is feledkeztek az erdő mélyén magasodó kastélyról és annak lakóiról a varázslatnak hála. A Szörnyeteg ezután féltve óvta a rózsát, amely a fennmaradó időt jelezte számára. No, hát ezért is olyan fontos ez a szimbólum a történetben és az teázásnál is.
Még mielőtt konkrétan rátérnénk az ételekre, ejtsünk még pár szót a koncepció tökéletességéről! A menükártya borítóján is a rózsa szerepel ólomüveg szerű grafikával, ami szintén utalás a rajzfilm nyitójelentére, amikor is a mesélő a cselekmény előtt játszódó történést (tehát a megátkozást) mondja el, a Disney ugyanilyen stílusú animációval vitte ezt filmre, utalva a mesebeli kastély ablaküvegeire. Bár alapvetően a porcelánszervíz a hotel saját logózottja, a teáskanna az elvarázsolt szakácsnőt, Kanna Mamát ábrázolja (kétféle méret is van belőle, nyilván attól függően, hogy hány különböző teát kér az asztaltársaság). Elvarázsolt kisfia, Csészike is megjelenik az étkezés egy pontján, belé töltik a szárazjeget, amelyre vizet öntve füstgomolyag árasztja el az asztalt, rájátszva alaposan a fantáziavilágra. De lássuk akkor most már, milyen falatokkal várnak minket!
A menü szezonról szezonra cserélődik, így lényegében, hogy pontosan mi mit ettünk, az lényegtelen is, hiszen más lesz majd az étlap. Kissé másképp érkeznek a fogások, mint egy afternoon tea-nél megszokott: nem tesznek rá mindent egy emeletes kínálóállványra, hanem három körben szervírozzák a fogásokat. Először a tea érkezik ki, mi a ház sajátját ajánljuk, amely a Birminghamhez közel eső, I. Erzsébet királynő idejében telepített Kenilworth-kertekből érkezik, benne narancsdarabokkal. Szinte rögtön mellé meg is jönnek a szendvicsek, melyek a Winter’s Tale menüben a tipikus brit fajták voltak egy kis csavarral. Az uborkás klubszendvics mentával, ginnel és krémsajttal lett felturbóza, a kenyértésztába spenótot kevertek. De volt sonkás, édes mustáros és ecetes kapros, valamint savanyított céklás is. Nagyon érdekes továbbá a következő fogás, hogy levest is adnak, ilyet még sehol nem láttunk. Mi egy inkább sós jellegű, karórépa alapú levest kóstoltunk, amelyhez fűszeres almát és juharszirupot adtak, a tetején pedig fahéjkrém trónolt. Mellé olajbogyós, rozmaringos, fetás tart járt kandírozott pekándióval.
Az étagére-n pedig csak az édességek foglalnak helyet, az alsó szinten lévő mazsolás és sima scone-okhoz clotted cream és kétféle lekvár is jár természetesen – a fűszeres szilva tényleg nagyon finom volt, de a jelenlegi rebarbara jam is biztos remek. A felső szint a sütiké (pl. vaníliás-cseresznyés sajttorta, áfonyás főzöttkrémes kocka), amit itt kiemelnénk azonban, az a már fizimiskájában is egy rózsára hajazó étcsokis-málnás macaron és az ingaórává varázsolt komornyik, Tikk Takk Úr portréjával megnyomott csokis-mogyorós tart, amely mellé tökéletes párosítás a pink Elvarázsolt Rózsa nevű koktél. Ne feledkezzünk meg a búcsúajándékról se, amelyet a legmenőbb londoni kekszmanufaktúra, a Biscuiteers szállít be a hotel éttermének, és ami Belle ikonikus sárga báliruháját ábrázolja. (Természetesen van vegán és gyerekmenü is, de az allergiásokra is figyelnek, a különböző ételintoleranciákat 48 órával érkezés előtt kell jelezni.)
Itt a vége, fuss el véle!
Fotók: PR és The Gentleman’s Review
